Az újjászervezés
Az újjászervezés gondolata – több elhalt próbálkozás után – 1990 körül merült fel, majd 1991-ben a Debreceni Universitas Egyesület tervébe, 1993-ban pedig az egyetem középtávú fejlesztési tervébe került be. Ebben nagy szerepe volt a Kossuth Lajos Tudományegyetem akkori vezetőjének, Abádi Nagy Zoltán rektor úrnak, aki Király Tibor akadémikust, az ELTE professzorát kérte fel az előkészítő bizottság vezetésére, a kar visszaállításáról szóló előterjesztés és a képzési terv kidolgozására. Miután az Egyetemi Tanács az előterjesztést 1995. június 22-i ülésén elfogadta, önálló jog- és államtudományi intézet létrehozását határozta el. Abádi Nagy Zoltán rektor 1995. szeptember 1-jei hatállyal állította fel az Ideiglenes Intézeti Tanácsot. Ez alapján Magyar Bálint oktatási miniszter 1996. július 8-án engedélyezte az egyetemi szintű jogászképzést Debrecenben.
Oktatói és hallgatói számok
Az intézet az alapító igazgató, Ruszoly József vezetése alatt fokozatosan építette ki személyi állományát, és hallgatói létszámát tisztes önkorlátozással tartotta 150 fős nappali – és legfeljebb ugyanennyi levelező – tagozatos mértéken (a mindig legalább 3-5-szörös túljelentkezés mellett, ennek dacára is). Az intézeti képzési struktúra specialitásaira tekintettel (az Európa-jog és az eredeti szándékok szerint a közigazgatási jog kiemelt oktatása) a személyi feltételeket előbb a történeti, majd a közjogi és az Európa-jogi, végül a magánjogi és a büntetőjogi területen biztosította, így 1998. július 1-jére véglegesen kialakult az öt tanszék, amely az intézetként megélt periódusban az oktatómunka alapját képezte. A történeti hűséghez azonban az is hozzátartozik, hogy akkoriban még döntően nem főállásban, hanem (más elkötelezettségeik mellett) további jogviszonyban oktatók „vezették” e tanszékeket (sokáig az egyetlen főállású oktató Süveges Márta tanszékvezető docens volt), amely az oktatás elsősorban adminisztratív jellegű ügyeinek tényleges intézésére nyilván nem volt jó hatással.
Az oktatás helyszínei
A kezdeti időszak legjellemzőbb sajátossága a Budapestről érkező oktatók szóhasználata szerinti „romantika” (Süveges Márta), illetve „parasztromantika” (Kránitz Mariann) volt, amellyel az elhelyezés spártai körülményeire utaltak. Az oktatás a város szinte minden szegletében zajlott, hiszen a belátható, 150 fő körüli befogadóképességű termeket minden egyetemi használatban levő épületben ki kellett használni. Szabó Béla, az intézetet 2000 és 2009 között igazgató dékán számos beszédében humorosan jegyezte meg, hogy első néhány évfolyamunk hallgatói „városismeretből” biztosan verhetetlenek, hiszen a főépület, a Simonyi úti bérelt épület, a Tanítóképző Főiskola, illetve a hajdani DOTE és DATE épületei egyaránt szerepeltek a tanrendben az órák helyszínei között.
Ezen az áldatlan – és hosszú távon nyilván a képzést is ellehetetlenítő – helyzeten változtatott az ezredfordulót követően az, hogy az intézet az egyetem Kassai úti campusán önálló széképületet kapott, amelyet később oktatási épület tett teljessé. Mára elértük, hogy hallgatóinknak egy campuson tudjuk biztosítani az előadásokat, szemináriumokat, és a könyvtári állományt, továbbá a kollégiumi elhelyezést, az étkezést, de ugyanígy a sportolási és szórakozási lehetőséget is.
Fontosabb dátumok
A sanyarú körülmények azonban úgy tűnik, megerősítették a létbe vetett hitet: a debreceni intézet – Szabó Béla igazgató és az akkor rektorhelyettes Nagy János együttműködése, az egyetem és az intézet szorosra fűzött érdekszövetsége eredményeként – 2003. szeptember 1-jével kari jogállást és végleges akkreditációt nyert.
A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a 2006/2007-es tanévet jubileumi évvé nyilvánította, ennek folyamán számos szakmai és kulturális rendezvénnyel ünnepelte a képzés jelenlegi formájában történő újraindításának tizedik évfordulóját.