Művészeti ösztöndíj

A Debreceni Egyetem az első alapképzésben, első mesterképzésben, első osztatlan egységes képzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első felsőoktatási szakképzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú, valamint a külföldi állampolgárságú hallgatói számára művészeti ösztöndíjat alapít.

Az ösztöndíjban – tanulmányaik során legfeljebb három alkalommal – azok a hallgatók részesülhetnek, akik a lentiekben meghatározott tanulmányi követelményeken túl rendszeresen részt vállalnak a Debreceni Egyetem vagy Debrecen kulturális életében, illetve művészeti tevékenységük, eredményük kivételes színvonalat mutat, eredményesen vesznek részt hazai és/vagy nemzetközi versenyeken, rendezvényeken.

Az ösztöndíjra azok a hallgatók pályázhatnak, akiknek az előző félévi tanulmányi eredményük (ösztöndíjindexük) az adott karon a tanulmányi ösztöndíjra jogosító alsó határ felett van.

Az ösztöndíj egy tanulmányi félévre (szeptember 1-től január 31-ig; február 1-től június 30-ig) szól.

Az ösztöndíjak odaítélése pályázat alapján történik. A pályázatokat a rektor írja ki a félév kezdetekor azzal, hogy a pályázat benyújtási határideje legalább 10 nap, és a pályázatokról való döntést minden félév második hónap végéig meg kell hozni. A pályázati kiírást az egyetem internetes honlapján kell közzétenni.

A művészeti ösztöndíjban részesülők személyéről és az ösztöndíj összegéről a rendelkezésre álló keret ismeretében a Művészeti és Közművelődési Bizottság dönt.

A művészeti ösztöndíj részletes szabályozását a Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata tartalmazza.

Legutóbbi frissítés: 2022. 07. 22. 14:09