Debreceni a legjobb felperes

2017. április 7-én immár kilencedik alkalommal szerveztek Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó és Activity Versenyt, melynek idén a Szegedi Tudományegyetem adott helyet. 

A megnyitót követően az ország nyolc jogi karáról érkező hallgatókat tájékoztatták a versenyszabályokról, az alperesi-felperesi pozíciókat kisorsolták, majd a versenyzők a helyszínen kézhez kapott jogesetet dolgozták ki és prezentálták a háromfős szakmai zsűri előtt.

Az eredményhirdetés és díjátadó után délután a háromfős activity csapatok tehették próbára tudásukat és kreativitásukat. A klasszikus activity szabályai szerint jogi feladványokat kellett megfejteniük időre.

Karunkat a jogesetmegoldó versenyen Debreceni Cintia és Gaál Szilvia képviselte, az activity csapat tagjai pedig Balogh Sándor, Bihari Erika és Kiss Attila voltak.

Gaál Szilvia, aki I. helyezést ért el felperesi pozícióban, a következőképpen számolt be a versenyről:

"Az április 7-én, Szegeden megrendezésre került Országos Polgári Jogi Jogesetmegoldó verseny számomra igazi élményt nyújtott. Már maga a versenyfeladat is nagyon életszerű volt, hiszen egy hibásan teljesített utazási szerződéssel kapcsolatos perben kellett a feleket a perszimuláció során képviselnünk. De ezen túl, a tényleges verseny is magával ragadó volt. A versenyzőket a háromtagú zsűri egy valósághűen berendezett minta-tárgyalóteremben hallgatta meg, a perbeszédek erejére pedig még talárt is kaptunk. Nagyon felemelő érzés volt, hogy legalább egy rövid időre belekóstolhattunk a gyakorló ügyvédek munkájába."

Gratulálunk a versenyzőknek!

Legutóbbi frissítés: 2022. 10. 12. 15:23