Az idén második alkalommal hirdette meg a Baker McKenzie a magyarországi „The New Lawyer Challenge” pályázatát. A verseny a jogászok következő generációjának nyújt lehetőséget arra, hogy izgalmas feladatokon keresztül tapasztalhassák meg, milyen kihívások elé állítja őket választott szakmájukban az innováció. A megmérettetésen olyan aktuális jogi problémákat kellett megoldaniuk, amelyekhez a szabályok ismeretén felül logikájukra és kreativitásukra is szükségük volt. Az első online teszt megoldását követően a pályázóknak egy képzeletbeli, mobil applikációt gyártó telekommunikációs cégnek kellett jogi tanácsot adniuk. A döntőbe jutott 10 hallgatónak egy fiktív szituációban a bíró szerepét kellett betöltenie, ahol egy csokoládégyárból kiszivárgott titkos recept ügyét vitatták meg a zsűri tagjaival.
A The New Lawyer Challenge hazai versenyén szoros küzdelemben Nagy Róbert, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója nyerte el az első helyet. A második, illetve harmadik helyen az Eötvös Loránd Tudományegyetem két tanulója Szász Dávid és Kádár Dóra végzett, akik a győzteshez hasonlóan pénzjutalomban részesültek. A Baker McKenzie budapesti irodája ezen kívül a szakmai gyakorlat lehetőségét is felajánlotta minden döntősének.
A nyertesek. Forrás: Baker McKenzie
„A The New Lawyer Challenge pályázata olyan jogi feladatokra és helyzetekre készíti fel a jelentkezőket, amelyekkel akár már pályakezdőként is szembesülhetnek. Örömmel láttuk, hogy idén is több száz hallgató vett részt a kihíváson és feszegette szakmai képességei határait. A versenyt 2020-ban is megtartjuk, hogy ezzel is hozzájáruljunk a jövő tehetségeinek kibontakozásához” – hangsúlyozta Hegymegi-Barakonyi Zoltán, a Baker McKenzie budapesti irodájának vezetője.
Forrás: https://jogaszvilag.hu/napi/a-debreceni-egyetem-diakja-nyerte-baker-mckenzie-versenyet/