DE ÁJK-s hallgató a „Közigazgatási jog digitalizációs vonatkozása” című felhívás díjazottjai között

Almási Veronika, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar jogász hallgatója is sikerrel szerepelt pályázatával azon a kiíráson, amelyet a Digitális Jólét Nonprofit Kft. és a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. tett közzé.

A „Közigazgatási jog digitalizációs vonatkozása” című felhívás célja a felsőoktatási intézmények (jelesül a Pécsi Tudományegyetem, Károli Gáspár Református Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Miskolci Egyetem és a Debreceni Egyetem) közigazgatási jogi tanszékein kutató graduális hallgatók, doktoranduszok, doktorjelöltek ösztönzése volt, és támogatás nyújtása kiemelten a közigazgatási jog és digitalizáció kapcsolatának kutatásához – akár szabályozási, akár jogpolitikai, akár joggyakorlati vagy jogtechnikai oldalról.

A felhívásra 21 pályamunka futott be, a pályázatok értékelése két részletben történt, ennek eredményeként első körben 9 fiatal szakértő (köztük hallgatónk) támogatását hirdették ki ünnepélyes keretek között 2022. április 1-jén, Budapesten. A kiválasztási folyamat során 11 pályázat került a második fordulóba, így ezen fiatal szakértők számára személyes szakmai konzultációra kerül sor, melynek köszönhetően tovább bővülhet a támogatottak köre.

Szívből gratulálunk a díjazottak és hallgatónk sikeréhez! 

További információk itt érhetők el: https://digitalisjoletprogram.hu/.../felkeszult...

 

 

Legutóbbi frissítés: 2022. 10. 12. 15:23