Pályázati felhívás

A 2016-ban indított, elektronikus formában az új Jogtár felületén havonta megjelenő civilisztikai tárgyú Polgári Jog című szakmai folyóirat pályázatot hirdet egyetemi hallgatók és a doktori iskolák hallgatói számára a lap Jogesetelemzés rovatában való publikálásra.

A Jogesetelemzés rovat célja, hogy a jogeset ismertetésén túl fórumot teremtsen a döntések érvelésének bemutatására, esetleges bírálatára. A tanulmányok a dogmatikai háttér felvázolásával megmagyarázhatják, hogy miért jutott helyes következtetésre a bíróság, vagy épp ellenkezőleg, rámutathatnak annak hibáira.

A pályázónak egy szabadon választott, polgári jogi szempontból releváns témát vizsgáló jogerős vagy felülvizsgálati eljárásban született ítéletet vagy alkotmánybírósági határozatot kell bemutatnia 20–50 000 karakter terjedelemben.

A tanulmány szerkesztési elvei és formai követelményei a Wolters Kluwer honlapján érhetőek el: https://wolterskluwer.hu/szerzoknek/polgari-jog/ .

A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a polgarijogonline@wolterskluwer.com e-mail-címen lehet feltenni, és a pályamunkákat is erre a címre kérjük megküldeni a levélhez csatolt fájlként.

A pályázat benyújtásának határideje: 2017. május 7.

A pályamunkát a Polgári Jog folyóirat Szerkesztőbizottsága bírálja el. Az a pályázat tekinthető sikeresnek, amelyet a bírálók alkalmasnak találnak a folyóiratban való megjelentetésre.

A sikeres tanulmányok a lektorálást és szerkesztést követően

  • megjelennek a Polgári Jogban és
  • a szerzőket a Wolters Kluwer Kft. értékes könyvcsomaggal jutalmazza.

Eredményhirdetés: 2017. június 9-ig.

Az eredményről minden pályázónak értesítést küldünk.

A pályázattal kapcsolatosan egyebekben irányadóak a Polgári Jog folyóiratban való publikálás általános feltételei, melyek megtalálhatóak a következő weboldalon: https://wolterskluwer.hu/wp-content/uploads/2013/05/PolgariJogonline_publikalas.pdf

Pályázati felhívás

Last update: 2022. 07. 22. 14:09