Emelkedett az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj összege
Az Igazságügyi Minisztérium döntése alapján, az IM Nemzeti Kiválósági Jogászösztöndíj összege 2018. évben 10.000,- Forinttal nőtt, így már 60.000,- Forint juttatást kaphatnak havonta a félév során (5 hónap) az évfolyamok legkiválóbb hallgatói.
A nem budapesti egyetemeken nappali képzésben résztvevő összes jogászhallgató számára nyújtható ez az ösztöndíj, a jogi karok egységes, és összetett – tanulmányi eredményt, szakmai munkát, egyéb teljesítményt (publikációk, nyelvvizsga, demonstrátori aktivitás, stb.) figyelembe vevő – értékelési rendszere alapján kialakított, intézményi rangsor szerint.
Ösztöndíjat azok kaphatnak, akiknek az adott félévben a tanulmányi eredménye eléri az IM által elvárt minimális értékhatárt (4,00 tanulmányi átlagnak megfelelő kreditindexet, illetve frissen felvételt nyert hallgatók esetében a felvételi pontszám alapján).
Az ösztöndíjas helyek minden kar minden évfolyamán a hallgatói létszám arányában állnak rendelkezésre, de karonként és évfolyamonként legalább 5 ösztöndíj mindenütt elnyerhető.