Univerza v Mariboru - Maribor
Meséljünk arról a csodálatos félévről, amit ebben a szívünkbe zárt kis országban töltöttünk? Az általunk csupán Édenkertnek nevezett hatalmas maribori városi parkról tavakkal, kis dombokkal, a világ minden tájáról hozott fákkal, és máshol meg nem élhető hangulatokkal? Vagy a Piramidáról, a szőlődombról, aminek tetején kis kápolna emelkedik, ami őrangyalként nő a város fölé? Vagy magáról a városról, gyönyörű épületeivel, a dombok, az 1500 méter magas Pohorje, és a csendesen tovaringó Dráva folyó partján lélegző Mariborról? Az általunk bölcsnek és hihetetlenül rokonszenvesnek látott szlovén emberekről? A társaságról, akik között lengyelek, csehek, litvánok, törökök, szlovákok, albánok, bolgárok, franciák, németek, magyarok egyaránt voltak? Az eső alkotta tócsákban való táncról? A diákkuponokról, amikkel nagyjából napi 1,5 euróért háromfogásos ebédet kaphattunk szinte bármelyik étteremben? A 12 napos Balkán Túráról, amin két korábban sohasem látott (elképesztő) lengyel lánnyal vettünk részt és egy bérelt autóval végigbarangoltuk a horvát tengerpartot, Montenegró vad tájait és a hihetetlen szépségű Boszniát, életünk eddigi legnagyobb kalandjaként? Az alig negyven kilométer hosszú, ám lélegzetelállítóan festői szépségű szlovén tengerpartról? A másfél napos ’nemalvásos’ túránkról, amikor egy nap és egy éjszaka alatt bejártuk Velencét, ’végigvaporettóztunk’ a Gran Canalén, galambok ettek minket a Szent Márk téren, eltévedtünk a sikátorok között, és éjjeli csendben jártuk végig Trieszt utcáit? A hosszú nappalokról és rövid éjszakákról? Tizenöt méteres bukfencemről a nyári sílejtőn? A gyönyörű bledi tóról, amit láthattunk télen és nyáron is? A sziklába vájt predjamai lovagvárról, a barlangokról, a túráról, mikor toronyiránt indultunk neki a város melletti domboknak, dombról fel, dombról le? A hétvégi bevásárlásokról, a csevapcsicsiről, életünk legfinomabb fagylaltjáról, egy őrült svéd srácról és a finnekről, akiket Túró Rudival etettünk, a 6:1-es ljubljanai magyar-litván jéghoki-győzelemről (benne voltunk a tévében a Sport1-en), az alkonyi sétákról, a korlátlan internethasználatról, első görkorim megvételéről és egy-két nagy bukásról, a tollaspartikról, a kristálytiszta vizű hegyi tóról, a kajakozásról a Ljubljanica folyón?
A szlovéniai Mariborban töltendő félévünk előtt már belekóstolhattunk a nemzetközi egyetemistalét ünnepnapjaiba is, amikor az ösztöndíjhoz kapcsolódóan (külön megpályázható) szlovén intenzív nyelvi kurzuson vettünk részt az ország fővárosában, Ljubljanában. Ezen az alig kevesebb, mint 4 héten rengeteg élményben volt részünk. Mivel nincs hely kifejteni valamennyit, legalább említés szintjén álljanak itt a számunkra legkedvesebbek: kirándulás Kranjba, a hófehér hegyek hazájába; esti mozi az egyetemen; szlovén néptánc-tanfolyam a folyosókon; élményfürdőzés; rockbuli az Orto Bárban; a predjamai lovagvár; túra a bledi tóhoz; a bledi krémes íze; az ajándékpóló átadása fiatal tanárunknak a legnehezebben kimondható szlovén szavakkal, lásd „grd èrn nahrbtnik”; ’üzemnézde’ az Union Sörgyárban; Pleènik-kiállítás a Nemzeti Galériában; a postojnai cseppkőbarlang; fergeteges, szardíniakonzerv-hangulatú parti a Parlament Pubban; mennyei paprikáskrumpli-vacsora a koli harmadik emeletén, két szlovén sráccal, egy magyar lánnyal meg a Svéddel. Persze, azért tanulnunk is kellett, amelynek végén egy írásbeli meg szóbeli részből álló (nem túlságosan nehéz) vizsgát tettünk. Így legalább tétje is volt a dolognak.
Szlovénia szerény kis közép-európai ország, kétmillió főnyi lakossággal, alig dunántúlnyi területtel – de hihetetlen következetességgel és életbölcsességgel. Nem bizserget meg tetőtől talpig az első látásra, sőt talán kicsit meg is lepődsz, hogy mást vártál. De eltelik egy hét, netán kettő; kitisztul az ég, járod a várost, Ljubljanát például, és megnyugszol lassan. Zaklatott, lökdösődő önmagad nem találja helyét ebben az országban, ahol – furcsa, de – mindennek helye van. Ahol igény van a rendre, igény az igényességre, a derűre. És megszereted a várost, ami négy hét után is meg tud lepni valamivel, a szabálytartó, de rokonszenves, olykor bohókás embereket, a hangulatot.
Szóval jó volt itt lenni. Bár Maribor kisebb, mint Ljubljana, és a hangulata is más emiatt, nem kevésbé gyönyörű ez a Dráva-parti városka. Körös-körül dombok, hegyek, melyek – mint ahogyan az egész ország is – túrára csábítanak. Valahogy úgy érzed magad, mint valami szerény, mégis központi helyen, német, osztrák, olasz, balkáni szokások-hangulatok kellemes elegyében. Igazán Közép-Európában.
A jogi karon sajnos a nemzetközi hallgatói létszám abban az időszakban 8 fő volt, így előadásaink nem voltak, csupán beadandó esszék, meg randevúk a professzorokkal. Egyébként szinte minden Erasmusos a közgázon van, így ott vannak előadások is. A tanárok közül szinte mindenki készséges, és ha akarod, mind szaknyelvi szinten, mind a jogi ismeretek szempontjából mélyülhet a tudásod.
A kollégiumban spanyolok, lengyelek, németek, magyarok, albánok, litvánok, franciák, bolgárok, törökök, csehek és szlovákok vettek körül minket, és esténként, vacsoránál vagy vacsora után (no meg persze a partikon) sokan összegyűltünk.
Mindennel együtt tehát azt mondhatjuk, hogy tanulás, szórakozás, pihenés, kulturális tapasztalatcsere, életre szóló élmények és egy semmi mással össze nem hasonlítható életérzés Erasmus-diáknak lenni.
Ezért köszönjük Erasmusnak, hogy kint lehettünk. Hogy olyan barátokra lelhettünk, mint Maja, a cserfes és nagyszívű szlovén-magyar leány; Duygu, a tehetséges, fotósnak vágyó, de mérnöknek tanuló török lány; Peti, az utánozhatatlan nevetésű, szeretni valóan negatív magyar srác; vagy Lenka, a belevaló cseh lány – de sorolhatnánk még a neveket. És hogy van élet az Erasmuson túl, mutatja, hogy augusztusban vendégül láttunk két hazatérni készülő finn lányt, akikkel éjszakába nyúlóan beszélgettünk a diófa alatt.