Julius Maximilians Universität - Würzburg
A 2001/02 tanév első félévét Würzburgban, Németországban töltötted. Miért döntöttél úgy, hogy külföldön is próbára teszed magad?
Az igazság az, hogy már a középiskolában (Avasi Gimnázium, Miskolc) is mindig megragadtam az alkalmat, hogy kijussak külföldre, rövidebb-hosszabb időre. Amikor a jogi pálya mellett döntöttem, akkor pedig már tisztában voltam vele, hogy a diploma mellé kell valami pluszt is felmutatnom, ha el szeretnék helyezkedni.
Tehát úgy gondolod, hogy a külföldi tanulmányok egyfajta pluszt jelentenek, és a későbbiekben is segítségedre lehetnek?
Persze, hiszen egy állásinterjúnál vagy az önéletrajzban mindenképpen sokat nyom a latban egy külföldi félév. Sokkal többet ér, mint egy „rigós” nyelvvizsga, szerintem. Emellett pedig jóval többről van szó, mint egy egyszerű nyelvtanfolyamról.
Miért éppen Németországra esett a választásod?
Igazából a debreceni Jogi Kar a 2001-es évben küldött először több hallgatót az Erasmus program keretében külföldi egyetemekre. A mi esetünkben tehát még igazán nem merült fel annyira a választás kérdése, egy hely volt Franciaországban, három pedig Würzburgban. Mivel nekem a német volt az első idegen nyelv, egyértelmű volt, hogy ide adom be a pályázatomat. A pályázat elkészítésében nagy segítségemre volt Kulcsár Dezső tanár úr is.
Amikor kiutaztál Németországba, már jól beszélted a nyelvet?
Igen, hiszen már elég régóta tanultam németül. Így mondhatom, hogy nem okozott különösebb gondot magamat megértetni. Ezt jelzi az is, hogy a legjobb nyelvcsoportba kerültem a nyelvi előkészítő alatt.
Nyelvi előkészítő? Ez mit jelent pontosan?
Ez egy intenzív nyelvtanfolyam, amit a fogadó egyetem szervez az odaérkező cserediákoknak. A részvétel nem kötelező, de ajánlott, hiszen egyrészt ingyenes (aki ismeri az ottani árakat, tudja, ez nem elvetendő szempont...), másrészt pedig tényleg sokat jelent az ismerkedés, a barátkozás szempontjából is. Ez a tanfolyam kitöltötte az első pár hetemet.
Rendben, a nyelvvel akkor nem volt gondod; de aki látta a „Lakótársat keresünk” című filmet, annak van fogalma róla, milyen bonyodalmakkal jár a megérkezés egy idegen országba. Neked volt részed valami váratlan, kellemetlen élményben az odaúton?
Erre csak annyit mondok, hogy 2001. szeptember 10-én utaztam ki vonattal Würzburgba, ahol egyébként hatalmas amerikai katonai bázis is működik, saját kórházzal, az amerikai katonai rendőrség által ellenőrzött negyeddel. Gondolhatod, mi volt ott a terrortámadások után, vagyis másnap, amikor megjöttem! Az egész városban nagy kavarodás volt, mindenki az újabb támadásoktól tartott. Szóval elég „különleges” helyzet volt, az tény...
Ez tényleg elég meredeken hangzik. Azért remélem, az amerikai bázison kívül van más nevezetessége is a városnak. Mesélj valamit Würzburgról!
Würzburg Észak-Bajorországban található, Frankföld egyik nagyvárosa, a régióban München után a második egyetemi központ. Debrecennél alig kisebb, a Majna partján terül el és híres borvidék központja. A második világháborúban a szövetségesek sajnos porig bombázták, szóval a legrégebbi épülete is 50 éves lehet. Ennek ellenére szép város, a németek igyekeztek mindent (különösen a műemlékeket) régi állapotuknak megfelelően helyreállítani. Így többek között az Alte Universität (Régi egyetem) épülete is nagyon impozáns.
Nos igen, lévén kari lap, az egyetemről is váltsunk néhány szót. Mit kell tudni a würzburgi jogi karról?
Az egyetem neve Julius Maximilians Universität. A jogi kart 1402-ben alapították és Németország legrégebbi karai között tartják számon. A hírneve azóta kicsit megkopott, az egyetem orvosi és műszaki kara az igazán neves.
A német diákok milyenek? Hogyan állnak a tanuláshoz?
Egészen más módon, mint itthon. Jellemző, hogy év közben sokat tanulnak, a könyvtár tanulóterme mindig tele van év közben; mert bár nincsenek zh-k, a vizsgaidőszak náluk igazán csak a vizsgákról szól, két hét alatt „lezavarják” az összeset. A joghallgatók nagyon komolyan tudják venni magukat, jellemzően „vasaltan” járnak suliba, vastag könyvekkel és laptoppal a hónuk alatt. Adnak a külsőségekre, és ehhez furcsa volt hozzászokni.
Átvetted a stílust?
Neem, nem igazán... (mosoly)
Te milyen tárgyakat tanultál?
Két Európa-jog keretébe tartozó tantárgyat, valamint a német pénzügyi joggal kapcsolatos órát hallgattam, ami akkor, az Euró bevezetése előtt különösen aktuálisnak tűnt.
Okozott valami problémát a német és a magyar tanulmányi vagy jogrendek közötti eltérés?
Sajnos igen, a tanulmányi rendszerek eltérése elég sok borsot tört az orrunk alá, ugyanis az ottani első félév októbertől februárig tart, nekünk azonban már januárban haza kellett jönnünk.
Akkor ezek szerint nem is volt lehetőségetek levizsgázni a tantárgyakból?
Hát, nem igazán, mivel a német félév után az itthoni féléves vizsgákat is meg kellett csinálnunk. Ráadásul a vízumunk is január végéig szólt és a legtöbb tantárgyból nem vizsgáztattak le bennünket. A rendesebb profok egy elővizsgára hajlandóak voltak a kedvünkért, hogy legalább a tanulmányi szerződésben vállaltakat teljesíteni tudjuk.
Az egyetemhez kapcsolódó szolgáltatásokat össze lehet vetni az itthoniakkal?
Hát, őszintén szólva, elég nehéz. Itthon ugyan nem lakom koliban, de ismerem az állapotokat. A német kollégiumok egyszemélyes, önálló fürdővel, konyhával felszerelt szobákból állnak. Ha két ember „kénytelen” osztozni a közös helyiségeken, a külön hálószoba mellett van egy közös nappalijuk is.
És milyen például a könyvtár, a számítógépes rész?
Ezen a téren az új könyvtárral nincsen szégyenkezni valónk. Persze a würzburgi intézmény szaklapokkal és folyóiratokkal sokkal jobban ellátott, ezen azonban nem lehet csodálkozni; hiszen az egyetemi képzés is nagy hagyományokkal bír, régebben „gyűjtögetik” már ezeket a lapokat. A számítógépek? Nagyon jó gépeken tudtunk kint dolgozni, megbízhatóak és gyorsak voltak.
Ez elég jól hangzik. Gondolom azonban, téged ismerve, hogy a koli és a könyvtár mellett máshova is jártatok. A szabadidődet kikkel töltötted? Milyen nemzetiségű diákokkal barátkoztál össze?
Na jó, lebuktam... A koli alatt egy igazán kitűnő „Barraum” (magyarul kocsma, de az olyan rosszul hangzik) működött, ahová rendszeresen lejártunk külföldi barátainkkal, azonban mi debreceniek is összetartottunk, Orsival és Marcival is sokat lógtam együtt. Megismerkedtünk néhány erdélyi magyarral is, rajtuk kívül franciákkal, britekkel, lengyelekkel, csehekkel és a románokkal buliztunk.
Szóval folyt a sör... Németekkel nem cimboráltatok annyira?
Változó: köztük is volt, aki kereste a társaságunkat, volt, aki pedig kissé hűvösnek bizonyult. De hát nincs mit tenni, ilyenek mindig vannak. Egyébként azt lehetett megfigyelni, hogy az egy helyről jöttek, egymással sokkal jobban megértik magukat. Spanyolok az olaszokkal, mi pedig főleg a közép- és kelet-európaiakkal töltöttük az időnket.
A külföldi diákokat hogyan fogadták az egyetemen? Voltak esetleg közös programjaitok a többi cserediákkal?
A fogadtatás nagyon szívélyes volt és bennünket, debrecenieket maga a dékán fogadott személyesen. Egyébként a német diákszervezetek nagyon jól szervezettek, a külföldi diáknak rengeteg program közül lehet választania. A városnézés, a kötelező programok mellett a tanárainkkal is szerveztek nekünk közös vacsorát a városháza egyik különtermében, szóval igazán nem volt alkalmunk unatkozni.
Merre jártatok Würzburgon kívül?
Voltunk Münchenben, Bambergben, Nürnbergben a középkori hagyományokkal rendelkező karácsonyi vásáron, de szerveztek több napos kirándulásokat Hamburgba és Berlinbe is.
Tudom, nehéz a kérdés, de ha röviden össze kellene foglalni a Németországban töltött félév tapasztalatait, mit mondanál pár mondatban?
Húú... Felejthetetlen volt számomra a kint töltött félév – vagy ahogyan ők mondják „semester” – ezt nyugodt szívvel kijelenthetem. Olyan ambíciókkal vágtam neki ennek a kiruccanásnak, hogy a német nyelvtudásomat elmélyítsem, főleg szakmai irányban. Világot szerettem volna látni, kicsit megismerkedni az „EU”-val belülről, hogy ott egyetemistaként is kipróbáljam magam. Elmondhatom, valamennyi kitűzött célt teljesítettem, elégedetten, új élményekkel, tapasztalatokkal tértem haza. Most, hogy egyre több az utazási lehetőség, csak azt tudom mondani mindenkinek: Próbáljátok ki, megéri!
Az interjú a Lextrém 2003. októberi számában jelent meg.