Université Paul Cézanne - Aix-en-Provence
A 2002/03 tanévet Franciaországban töltötted Erasmus ösztöndíjjal. Miért döntöttél úgy, hogy külföldön is próbára teszed magad, és miért éppen Franciaország mellett döntöttél?
A barátaimmal mindig is fontosnak tartottuk, hogy külföldre is kijussunk tanulni, már akkor is, amikor még nem is igazán tudtuk, hogyan zajlik ez az egész. A legnagyobb lökést aztán az adta, amikor megtudtam, hogy a karnak is vannak külföldi kapcsolatai, valamint, hogy van lehetőség cserediákként francia egyetemen tanulni. Azért éppen a franciát választottam, mert azzal már elég régóta tisztában vagyok, hogy a jogi pályán az idegen nyelvek közül ennek van a legnagyobb értéke; hiszen a mai értelemben vett jog klasszikus nyelve nem is lehetne más, mint az, amelyiken a például a Code Civilt megalkották. Így esett tehát a választásom Franciaországra.
Az Erasmus név, bár ismerősen cseng, mégis, szerintem sokaknak távoli, misztikus dolognak tűnik.
Nos, igen. Meg kell jegyeznem, hogy a magyar diákokat nem bombázzák hatalmas információhalmazzal a külföldi tanulási lehetőségeket illetően. Az is igaz azonban, hogy akit ez igazán érdekel, annak nem szabad megijednie; ha a kezdet nehéz is, nem szabad feladni, érdeklődni kell, „ajtókat döngetni”, egyszóval ki kell járni a lehetőséget. Az Erasmus egy egész Európára kiterjedő diákcsere-program, amelynek fő célkitűzése az európai integráció elmélyítése, azáltal, hogy lehetőséget nyújt az egyes országok diákjainak, hogy meghatározott időt (leggyakrabban egy vagy két félévet) egy másik európai ország egyetemén, idegen nyelven végezzenek el. A program célja nem egyszerűen tehát a szakmai előrelépés biztosítása, hanem az Európán belüli mobilitás megkönnyítése is. Gondoljatok csak bele, mennyivel könnyebb például úgy munkát vállalni külföldön, hogy az egyetemi évek alatt kialakult barátságokra támaszkodhatsz szerte Európában. Nem is beszélve arról a nemzetközi, multikulturális közegről, ami mint Erasmus-diákot, kint körülvesz, és amit egy idő után egész egyszerűen természetesnek veszel. Egyébként a Debreceni Egyetem Erasmus-felelősét Tóth Tibornak hívják, irodáját a DE-OEC, vagyis a DOTE II-es kolijának oldalában találjátok meg. El van dugva, de igazán megéri betérni, érdeklődni.
Említetted, hogy a francia nyelvet fontosnak tartod a jogi pályán való boldogulás szempontjából. Gondolom már régóta tanulod ezt a nyelvet.
A franciát sajnos csak az egyetem alatt kezdtem el tanulni, a középiskolában még nem volt lehetőségem a franciát második idegen nyelvként megismerni. Így az angol mellett maradt a német, amit szintén szívesen tanultam. Franciatanárnőmnek, Alföldiné Petróczi Évának sokat köszönhetek, akinek a segítségével teljesen kezdő szintről a jogi franciát értő és kezelni tudó szintre jutottunk el, három év tanulással. Az akkori kezdőcsoportból azóta többen is francia egyetemeken koptatják/koptatták a padokat. Ez itt a reklám helye, úgyhogy aki kedvet érez a franciatanuláshoz, nem baj, ha kezdő, bátran ajánlom figyelmébe a tanárnő óráit, ”Francia jogi szaknyelv” címen.
Még mindig az ösztöndíjnál maradva, gondolom nem olcsó mulatság egy gazdagabb, drágább országban egy évet eltölteni. Kiktől és milyen pénzbeli segítséget kaptál? Kellett-e kint dolgoznod?
Az Erasmus ösztöndíjjal együtt jár bizonyos anyagi juttatás, ami 200 euró volt havonta a tavalyi évben. Ez soknak tűnhet, azonban valójában egyáltalán nem az. Hogy érzékeltessem: havonta körülbelül 350-400 euróból lehet jól kijönni, de akkor nem is élsz igazán nagy lábon. Nagy anyagi segítséget adott a kar, valamint szüleim is igyekeztek támogatni, ennek köszönhetően nem voltam rákényszerítve, hogy munkát vállaljak. Megjegyzem, ezt az Erasmus-szerződésem tiltotta is. Kiskapuk persze léteznek, de én nem éltem velük.
Ha jól tudom, Franciaország déli részén, Aix-en-Provence-ban voltál vendégdiák. Kérlek, mesélj valamit a városról, valamint az egyetemről is, ahol tanultál!
Igen, mondhatom, hogy hatalmas szerencsémre tényleg Aix-en-Provence-ba repített az Erasmus. Ez egy gyönyörű dél-franciaországi városka, 120-130 ezer lakossal, épen maradt XVI-XVII. századi városmaggal, gyönyörűen gondozott parkokkal, a tengertől körülbelül fél órányira (Marseille-től 25 km) és a Francia-Alpok déli nyúlványaitól másfél-két órás autóútra. Ha valaki nagyon gazdag lesz, ajánlhatom neki, hogy ezen a vidéken telepedjen le idősebb korára. Komolyra fordítva a szót, a város fantasztikus helyen fekszik, a klímája pedig mondhatni ideális. A sok jó dolog hátránya, hogy az árak kicsit elrugaszkodottak, Párizs után a második legdrágább francia város. Nevezik még Párizs 22. kerületének is.
A jogi kart a három legrégebben alapított képzési hely között tartják számon Franciaországban. Megalakulása egészen a XIV. századra datálódik, ennek köszönhetően az itt szerzett diploma presztízse is hatalmas. Azt mondják, hogy a Sorbonne és egy másik párizsi egyetem után az itt szerzett jogi oklevél éri a legtöbbet. Amiben még nagyon különbözik például a debreceni jogi kartól, azok a méretek. Egy évfolyamon körülbelül 1500 (!!) diák tanul, a legnagyobb előadó pedig 900 férőhelyes!
Egy ilyen neves és méreteiben is nagy egyetemen bizonyára más a tanár-diák kapcsolat is. Hogyan viszonyulnak a professzorok a diákokhoz? Milyen a légkör?
Valóban, a jó értelemben vett ”családias” légkör, ami a mi egyetemünkre jellemző, ott aztán teljesen hiányzik. Nincsen olyan, hogy a profok valakit névről ismerjenek, számukra minden diák csak egy arc a sok közül. Ha valakinek a szünetben, vagy az előadás után kérdése van, azt felteheti személyesen, azonban ezek az érintkezések a minimálisra vannak szorítva, ilyen értelemben személytelenebb az oktatás, mint nálunk. A tanárok megelégszenek azzal, hogy leadják az órájukat, ami legtöbbször diktáláshoz hasonlít. Interaktivitásnak, közbeszólásnak nincsen helye. Még valami: a tegeződés tanár és diák között elképzelhetetlen, legyen a korkülönbség bármilyen csekély. Sőt, azt is figyelmembe ajánlották, hogy azzal a diákkal, akivel még nem beszéltem, vagy nem ismerjük egymást, érdemesebb magázódni, ezt elvárják. Ez azonban kihalóban van, én ezt jóformán már nem tapasztaltam, a diákok tegeződnek egymás között. A légkör egyébként igazán jó, a francia diákok például sokkal komolyabban veszik a diákéletet, mint mi. A diákönkormányzati választásokon 6-7 párt verseng a szavazatokért, igazi kampányhangulatban. Jellemző még rájuk, hogy általában sokkal fogékonyabbak a napi politikára, sokkal inkább reagálnak a világ történéseire, mint itthon.
Néhány kérdés a tanulmányaiddal kapcsolatban: Milyen tárgyakat hallgattál az egyetemen? Ezeket elfogadják-e itthon? Származott-e előnyöd, esetleg hátrányod Erasmus-státuszodból? Egyáltalán, hogyan kezelik a külföldi diákokat?
Az első félévben három tantárgyat vettem föl, ezek közül kettő a nemzetközi jog, egy pedig az Európa-jog tárgykörébe tartozott. A második félévben már négy tantárgyat, valamint egy ún. T.D.-t (körülbelül, mint nálunk a gyakorlatok) hallgattam; Európa-jog, összehasonlító jog, valamint kriminológia témakörben. A jogi képzés sajátosságai miatt a legtöbb tantárgyat itthon nem tudják elfogadni, mert ha belegondoltok, például hiába tanultam volna francia büntetőjogot, különbözősége miatt nem válthatná ki az itthoni büntetőjogi stúdiumokat. Az Erasmus-diákok általában kedvezményezett helyzetben vannak, vizsgákon külön elbánásban részesítenek bennünket, hiszen nem várhatják el, hogy a francia nyelvet olyan szinten sajátítsuk el, mint maguk a franciák; a ténybeli tudást viszont megkövetelik, nem adják ”ingyen” a jó jegyeket. Egyébként ugyanolyan jogaink és kötelezettségeink vannak, mint a francia diákoknak, ugyanazokra az órákra és előadásokra kellett járnom, mint nekik.
Eddig csak a tanulással foglalkoztunk, ám gondolom, a külföldi tanulmányoknak vannak ”kellemesebb” részei is. Mivel töltötted a szabadidődet, egyáltalán kikkel barátkoztál? Volt részed emlékezetes bulikban?
Kezdem a barátokkal. Mivel kiutazásomkor a franciám, különösen a társalgások során használt köznyelvi fordulatok elég döcögősen mentek, a bevált reflex szerint angolul értettem meg magam. Szerencsére a kollégiumban, ahol laktam, elég hamar kialakult körülöttünk egy nagyon jó kis baráti társaság, amihez a 10 hónap során csapódtak újak is. A ”kemény mag” azonban együtt maradt, olyannyira, hogy a nyáron vendégül láttam nyolc barátomat Magyarországon. A baráti köröm igazán nemzetközi volt, szerepelt benne többek között német, román, svéd, olasz, máltai, spanyol, cseh, mauritius-i diák, de van barátom Elefántcsontpartról és Marokkóból is. Velük aztán az első 1-2 hét ismerkedés után végig franciául beszéltünk, ami igazán hasznosnak bizonyult, hiszen szépen haladtunk a nyelvtanulással.
Szabadidőnkben, amikor csak tehettük és a suli, valamint a pénztárcánk megengedte, utaztunk, jártuk a vidéket. Igazán nem kellett messzire mennünk, hogy csodákat lássunk, mert Provance vidéke bővelkedik a szebbnél szebb helyekben. Marseille a Régi kikötővel, az arles-i római kori aréna vagy az avignoni Pápák palotája csak néhány a sok-sok gyönyörű emlékből, amit őrzök. Amikor nem utaztunk, akkor a környéken csaptunk hatalmas, piknikkel egybekötött gyalogtúrákat. Persze arra is akadt példa, hogy a kitűnő francia borokból kicsit többet fogyasztottunk a kelleténél, így mind a koliban, mind a környék szórakozóhelyein hatalmas bulik kerekedtek. Ezekből nem szabad kimaradni. Mivel itthon is sportolok, külföldön sem akartam elhanyagolni a testmozgást. Ezért vízilabdára iratkoztam be és úszni jártam.
Amit eddig elmeséltél, minden szép és jó volt. Ilyenkor az emberben mindig megszólal a kisördög: mindig ennyire jól érezted magad? Nem értek kellemetlenségek, esetleg nem volt honvágyad?
Természetesen, egy év hosszú idő, óhatatlanul vannak az embernek rosszabb periódusai. Persze különösen az elején volt nehéz boldogulni, új közeg, ismeretlen ország, ismerősök nélkül, rengeteg adminisztratív tennivalóval (bankszámlát nyitni, tartózkodási engedély, biztosítás a koliszobára). Ezek olyan apró kellemetlenségek, amelyek megoldásához egyrészt az ember külföldi révén segítséget kap, másrészt, úgy gondolom, hogy ezen problémák nagy részével akkor is találkozunk, ha például különköltözünk a szüleinktől. Aztán ott vannak a barátok, ha pedig minden kötél szakad, egy telefonhívás otthonra. A rossz élményeket egyébként elfelejtem vagy nevetek rajtuk, különben meg a jó élmények akkora túlsúlyban vannak, hogy alig lehet a rosszakat mellettük észrevenni.
Rendben, már mondtad, hogy rengeteg élménnyel lettél gazdagabb. Melyik élmény számodra – az utazásaidon kívül – a legkedvesebb? Meg tudsz nevezni egyet?
Húúú! Szóval az utazáson kívül? Hát nem könnyű... Mégis, talán két teljesen különböző dolgot említenék: az első élményem a tanuláshoz, az év végi vizsgáimhoz kötődik, mégpedig az, amikor ráéreztem igazán a francia nyelv ”ízére”, rájöttem, hogy tulajdonképpen megtanultam franciául. Az szenzációs volt, élveztem a beszédet, legszívesebben nem is hagytam volna abba. A második az merőben más jellegű, a focihoz kötődik. Ehhez tudni kell, hogy Marseille-ben valóságos vallásos imádat övezi a helyi csapatot, az Olympique de Marseille-t (a helyieknek csak ”OM”). Volt szerencsém kijutni több meccsre is, az ott tapasztalt hangulat örök élmény marad számomra, azt hiszem.
Mit tanácsolnál a hallgatóknak, miután közel egy évet töltöttél Franciaországban?
Egy dolgot biztosan, de ez úgy fog hangzani, mint egy propagandaszöveg, de cserébe őszinte: ha akartok szerezni magatoknak egy szuper évet, rengeteg barátot, örök életre szóló élményeket, utazzatok, pályázzatok! Európa benneteket vár! Higgyétek el, nem bánjátok meg, legyen az Németország, Franciaország vagy éppen Hollandia, kötelező megpróbálni!
Az interjú a Lextrém 2003. szeptemberi számában jelent meg.