„20 éve az Európai Unióban” - uniós jogi jogesetmegoldó verseny a jogi karon

2024. április 19-én az uniós jogé volt a főszerep a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozásának 20 éves évfordulója tiszteletére a kar Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszéke „20 éve az Európai Unióban” – Papp Sándor uniós jogi jogesetmegoldó verseny címmel hirdette meg rendezvényét, melyre több hazai jogi karról érkeztek a három fős hallgatói csapatok.

A szakmai program megnyitóján Dr. Szikora Veronika – a kar dékánja – kiemelte, hogy a rendezvény jó lehetőséget biztosít ahhoz, hogy a gyakorlatban is kipróbálják a hallgatók magukat, másrészt szakmai kapcsolatokat építsenek ki. Dr. Bartha Ildikó tanszékvezető pedig a rendezvény apropója kapcsán kiemelte, hogy 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz, mely idő alatt az uniós jog és a joggyakorlat is sokat változott, a jogesetmegoldó rendezvény során a hallgatók tárgyi tudásukat és érvelési készségüket tesztelhetik. Továbbá köszönetet mondott a névadó Dr. Papp Sándor ügyvéd gyermekeinek, Dr. Papp Erikának és Dr. Papp Mónikának a Debreceni Iustitia Alapítványon keresztül nyújtott támogatásáért.

A szakmai megmérettetés keretében egy komplex jogesethez kapcsolódó uniós jogi probléma felismerésére és az ehhez kapcsolódó kreatív megoldási javaslat kidolgozására vállalkoztak a résztvevők. A versenyző csapatoknak tagállami legfelsőbb bíróság szerepébe bújva 3 óra állt a rendelkezésére, hogy a jogeset írásbeli megoldását elkészítsék. Majd a délután folyamán a szakmai zsűri előtt szóban is meg kellett védeniük álláspontjukat, jogi érvelésüket.

A zsűri feladatát Dr. Balla Orsolya törvényszéki, Dr. Kotosmann Krisztina és Dr. Mándi Veronika járásbírósági bírók, az Európai Jogi Szaktanácsadói Hálózat tagjai látták el.

Külön öröm, hogy a házigazda debreceni jogi kar csapata a III. helyen végzett. A csapatot Márki Petra, Szél Melitta Patrícia és Pál Norbert Lajos jogász szakos hallgatók alkották, felkészítő tanáruk Dr. Bordás Péter egyetemi docens kollégánk volt. Ez úton is gratulálunk a csapatnak a sikeres szerepléshez!


Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszék


Fotóalbum

Legutóbbi frissítés: 2024. 04. 26. 11:08