Sportösztöndíj

A Debreceni Egyetem az első alapképzésben, első mesterképzésben, első osztatlan egységes képzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első felsőoktatási szakképzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú, valamint a külföldi állampolgárságú hallgatói számára sportösztöndíjat alapít.

Az ösztöndíjban azok a hallgatók részesülhetnek, akik az aktuális ösztöndíj kiírásban meghatározott tanulmányi követelményeken túl rendszeresen részt vállalnak a Debreceni Egyetem vagy Debrecen sportéletében, illetve sportteljesítményük kivételes színvonalat mutat, eredményesen vesznek részt hazai és nemzetközi versenyeken.

Az ösztöndíj egy tanulmányi félévre (szeptember 1-től január 31-ig, február 1-től június 30-ig) szól.

Az ösztöndíjak odaítélése pályázat alapján történik. A pályázatokat a rektor írja ki a félév kezdetekor azzal, hogy a pályázat benyújtási határideje legalább 10 nap, és a pályázatokról való döntést minden félév második hónap végéig meg kell hozni. A pályázat formai követelményét és a pályázathoz csatolandó igazolásokat, mellékleteket a pályázati kiírásban kell meghatározni. A pályázati kiírást az egyetem internetes honlapján kell közzétenni.

Az ösztöndíjban részesülők személyéről és az ösztöndíj összegéről a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgáltatások Központja dönt.

A sportösztöndíj részletes szabályozását a Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata tartalmazza.

Frissítés dátuma: 2018.09.27.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ