Rektori ösztöndíj

A Debreceni Egyetem rektora az első alapképzésben, első kiegészítő alapképzésben, első szakirányú továbbképzésben, valamint első akkreditált iskolai rendszerű felsőoktatási szakképzésben nappali tagozaton tanulmányokat folytató magyar állampolgárságú, valamint a külföldi állampolgárságú államilag támogatott képzésben résztvevő hallgatói számára rektori ösztöndíjat alapít.

Az ösztöndíjban – tanulmányaik során legfeljebb három alkalommal – azok a hallgatók részesülhetnek, akik a pályázat benyújtását megelőző tanulmányi félévben legalább 4,0 tanulmányi eredményt (ösztöndíjindexet) értek el, és a Debreceni Egyetem érdekében olyan kiváló tevékenységet fejtenek/fejtettek ki, amely növeli/növelte az Egyetem hírnevét, tekintélyét. Az ösztöndíj más ösztöndíjjal együtt is elnyerhető.

Az ösztöndíj egy tanulmányi félévre (szeptember 1-től január 31-ig, február 1-től június 30-ig) szól.

Az ösztöndíjak odaítélése pályázat alapján történik. A pályázatokat a rektor írja ki a félév kezdetekor azzal, hogy a pályázat benyújtási határideje legalább 10 nap, és a pályázatokról való döntést minden félév második hónap végéig meg kell hozni. A pályázat részletes feltételeit, formai követelményét, és a pályázathoz csatolandó igazolásokat, mellékleteket a pályázati kiírásban kell meghatározni. A pályázati kiírást az egyetem internetes honlapján kell közzétenni.

Az ösztöndíjban részesülők személyéről és az ösztöndíj összegéről a rendelkezésre álló keret ismeretében a rektor által felkért ad hoc bizottság javaslata alapján a rektor dönt.

A rektori ösztöndíj részletes szabályozását a Debreceni Egyetem Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzata tartalmazza.

Frissítés dátuma: 2019.01.07.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ