Senior Lawyers Program

A Senior Lawyers Programot (SLP) a salzburgi székhelyű Center For International Legal Studies (CILS) osztrák-amerikai egyesület koordinálja. A program célja, hogy közép-kelet-európai egyetemekre közvetítsen ki legalább 20 éves tapasztalattal rendelkező amerikai jogászprofesszorokat, akik honorárium nélkül a fogadóintézmény hallgatói számára az amerikai jogrendszer egy-egy területével foglalkozó kurzusokat tartanak. A program 2005-ben indult útjára, amikor a CILS igazgatója, Prof. Dennis Campbell (Suffolk University Boston) a közvetlen megkeresések eredményeként a programban fogadóintézményi státuszra pályázó egyetemek közül felépítette a SLP európai hálózatát.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara kezdettől részt vesz a programban. A helyi koordinátor Dr. Fézer Tamás egyetemi docens, aki 2006. januárjában a program nyitányának szánt orientációs programon is képviselte a Kart Salzburgban. 2006. óta minden szemeszterben érkeznek Karunkra vendégoktatók, akik szabadon választható tárgy keretében maximum 25 fős hallgatóságnak angol nyelven tartanak 2-4 hetes tartózkodásuk során - jellemzően 6-7 duplaórás alkalomba tömbösített - kurzusokat.

A vendégprofesszorok kiválasztása két lépcsőben történik. Minden év elején a CILS meghirdeti amerikai egyetemeken keresztül a programot, és a felhívásra reagáló professzorokkal Prof. Campbell személyes interjú keretében találkozik. A részvétel kritériuma az oktatási tapasztalat mellett a szakmában való gyakorlati jártasság is, hiszen a kiválasztásra kerülő professzorok egyben gyakorló jogászok is. Az összeállított listát a CILS megküldi az európai hálózat partnerintézményeinek, akik a vállalt oktatási területek alapján választanak. A vendégoktatók a lista négy országát jelölhetik meg, ahol nem kívánnak tanítani, egyebekben nincs beleszólásuk abba, hogy végül melyik ország intézménye hívja meg őket.

A program kezdete óta a következő vendégprofesszorok látogattak el Karunkra:

 

Prof. Edward R. Hyde

University of Connecticut
U.S. Intellectual Property Law

   

Prof. Tamila C. Jensen

University of California Los Angeles
U.S. Contract Law

   

Prof. Don G. Holladay

University of Oklahoma
U.S. Litigation

   

Prof. David Elefant

University of California Davis
U.S. Business Associations

   

Prof. Jeffrey S. Portnoy

University of Hawaii
U.S. Constitution Law

   

Prof. Donald H. Mullins

University of Washington Seattle
U.S. Alternative Dispute Resolution

   

Prof. Ronald Cordova

University of California
U.S. Criminal Law

   

Prof. Britain H. Bryant

University of St.Croix, USVI
U.S. Litigation

   

Prof. Paul Clote

University of Texas, Houston
U.S. Commercial Arbitration

   

Prof. Jan Mulligan

University of San Diego
U.S. Litigation

   

Prof. Harvey Berger

University of San Diego
U.S. Litigation

   

Prof. Edward Murrelle

University of North Carolina
U.S. Mediation and Arbitration

   

Prof. David Kolbe

Indiana University Purdue
U.S. Criminal Law

   

Prof. Charles Brown

University of Georgia
American Litigation

   

Prof. Nancy Hudgins

University of California
Mediation

   

Prof. Robert Heidt

Indiana University Bloomington
Maurer School of Law
Tort Law

   

Prof. Stehpen Angel

Cornell University New York
U.S Constitutional Law

   

Prof. William Barrett

University of Chicago
U.S. Business Law

   

Prof. Gayle Hyman

University of Las Vegas
U.S. Economy

 

Frissítés dátuma: 2018.09.27.