Konferencia beszámoló

2019. április 16. - 13:15

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Praetor Szakkollégiuma és az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport 2019. április 04-én tartotta immár hagyományos „A jog tudománya, a mindennapok joga II.” című konferenciáját, az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007, „Tehetségből fiatal kutató” - A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban című projekt keretében.

Dr. Szikora Veronika professzor asszony, a Kar dékánja köszöntőjében kiemelte, hogy az ilyen szakmai napok fontosak a hallgatók szakmai életre való felkészítéséhez, illetve a tudományos kapcsolatok építéséhez. Ezt szem előtt tartva félévente rendeznek hasonló, a hallgatóknak is előadási lehetőséget biztosító konferenciát, mely plenáris előadására igyekeznek elismert szakembereket felkérni.

A délelőtti plenáris előadás közel kétszáz érdeklődő előtt zajlott. Dr. Géczi Mariann az EMMI Sportszakmai Főosztályának főosztályvezetője a sportjog aktuális kérdéseiről és a sportfinanszírozás hazai rendszeréről tartott előadást. Majd Dr. Eszenyi Miklós az EMMI közigazgatási tanácsadója az irodalom és a büntetőjog összefüggésére világított rá, Listi László gróf, a sorozatgyilkos író című előadásában. E mellett Dr. Szűcs Lászlóné Dr. Siska Katalin a Kar oktatója a török-magyar diplomáciai kapcsolatokról beszélt Kemal Atatürk korában. Végezetül Prof. Dr. Horváth M. Tamás az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport vezetője a Brexit példáján keresztül szemléltette az európai és globális integrációs formák előtt álló problémákat.

Délután 11 szekcióba, több mint 80 fő hallgató és doktorandusz mutatta be kutatási eredményeit, köztük két szekcióban külföldi hallgatók, angol nyelven. Négy szekcióban pedig az OTDK-ra kijutott hallgatók készültek az április közepén tartandó megmérettetésre. A szakmai nap széleskörűségét mutatja, hogy szinte valamennyi hazai jogi kar képviseltette magát előadókkal.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ