Hallgatói vélemények

Hegedűs Rebeka

joghallgató

 

Miért választottad a jogászképzést?

  • Mindig is humán beállítottságú voltam, de legfőképpen az volt a döntő motívum, hogy érdekelt a jog világa és egy olyan képzés, amely az élet több területén is kamatoztatható tudást ad. Így esett a választásom erre a szakra.

Miért a debreceni jogi kart választottad?

  • Debrecenben születtem és nőttem fel, így valahogy evidens volt, hogy egyetemi tanulmányaimat is ebben a városban folytatom. Választásomban az is közrejátszott, hogy nem vonzott a főváros, ráadásul úgy gondoltam, hogy ha már adva van egy remek lehetőség itt helyben, akkor miért ne használnám ki. Emellett nem kevés pozitív véleményt hallottam erről a karról, ami csak még jobban megerősített a döntésemben.

Mi teszi különösen vonzóvá a debreceni jogászképzést?

  • A Debreceni Egyetem folyamatosan arra törekszik, hogy az ország egyik legjobb felsőoktatási intézménye legyen. A jogi kar lépést tart a világ fejlődésével és a hallgatók igényeit tartja szem előtt, legyen szó szakmai-képzési lehetőségekről, vagy szabadidős-rekreációs tevékenységekről.  

Milyen nehézségekkel találkoztál a képzés során?

  • Az első két szemeszter az, amikor „bedobnak a mélyvízbe”. Ez egy hatalmas váltás a korábbi évekhez, de még az érettségihez képest is, amely mind eltörpül az elsőévesre zúduló anyagmennyiség mellett. A követelmények és az elvárások utána sem csökkennek, de a hallgató idővel megtalálja a helyét ebben az új környezetben és így már könnyebben megbirkózik a nehézségekkel. 

Okozott-e gondot a város, az egyetem megközelítése?

  • Helybeli lakosként egyáltalán nem. A tömegközlekedés adta számos lehetőség és a kedvező elhelyezkedés miatt könnyű a megközelíthetőség.

Mik a terveid a jövőre nézve?

  • Konkrét elképzelésem egyelőre nincs. Szívesen dolgoznék jogtanácsosként egy cégnél, de az ügyvédi hivatás is érdekel, illetve a közigazgatás sem áll tőlem távol.

Miért ajánlanád ezt a szakot másoknak is?

  • Eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy egy hallgatóbarát, minőségi oktatást nyújtó kar a debreceni jogi kar, tele nagytekintélyű és felkészült szakemberekkel, akik egyben az életre is nevelik a hallgatókat.

 


Erdős István

joghallgató

 

Miért választottad a jogászképzést?

  • A jogászképzés vonzó volt számomra, hiszen ezen a területen számos különböző lehetőség nyílik, nem a csak a változatos jogágak, de az eltérő hivatások miatt is. Ezen felül a jogászképzés nem korlátozódik kizárólag jogi tudás átadására, hanem további ismeretanyag és képességek elsajátítására is lehetőséget ad.

Miért a debreceni jogi kart választottad?

  • Debreceniként kézenfekvő volt a debreceni jogi kar választása. A Debreceni Egyetem az ország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye és képzéseinek színvonala is magas, jogi kara pedig dinamikusan fejlődik.

Mi teszi különösen vonzóvá a debreceni jogászképzést?

  • A debreceni jogászképzés, bár számos hallgatót oktat, mégsem válik tömegképzéssé, a campus hangulata kifejezetten barátságos. Ezen felül az oktatók szakmai tudása is magas színvonalú.

Milyen nehézségekkel találkoztál a képzés során?

  • A gimnázium után jelentős a nehézségi szintbeli különbség, ami a tananyag mennyiségében és az elvárt tudás mélységében mutatkozik meg, azonban ezt jórészt ellensúlyozza az, hogy az egyetemi hallgató az órarend összeállításában nagyobb szabadsággal bír.

Okozott-e gondot a város, az egyetem megközelítése?

  • Mivel Debreceni vagyok nem jelentett gondot az egyetem megközelítése, tömegközlekedéssel és biciklivel sem. Az egyetemi campusok egymáshoz is viszonylag közel vannak.

Mik a terveid a jövőre nézve?

  • A jogászképzés előnye, hogy számos különböző jogászi és nem kifejezetten jogászi szakmára is felkészít, amelyeknek mind megvannak a maguk pozitívumai. Másodévesként nem könnyű egyszerű választ adni erre a kérdésre különösen ilyen széles választék mellett.

Miért ajánlanád ezt a szakot másoknak is?

  • A jogász szakot tudom ajánlani azoknak, akik a magas színvonalú egyetemi oktatást, és a szak barátságos légkörét fontosnak tartják. Illetve azoknak, akik jól konvertálható szakmai tudást szeretnének szerezni egyetemi éveik alatt.

 


Ábrók Kamilla

joghallgató

 

Miért választottad a jogászképzést?

  • Szinte a középiskolás éveim kezdetétől erre a képzésre készültem, hiszen mindig a humán tárgyak érdekeltek leginkább, azok közül is kiemelném a történelmet, így végzős gimnazistaként nem kellett sokat gondolkodnom a pályaválasztáson.

Miért a debreceni jogi kart választottad?

  • Többen is javasolták - köztük volt tanáraim, szüleim, illetve pár akkori hallgató, akiket még gimnáziumból ismertem -, hogy a debreceni jogi kart válasszam. Emellett pedig meggyőzőnek találtam a Dexpo kiállításokon, nyílt napokon tapasztaltakat is. Ráadásul debreceniként feleslegesnek éreztem, hogy Budapestet válasszam, bíztam a Debreceni Egyetem és azon belül is a jogi kar jó hírében, amiben azóta sem kellett csalódnom.

Mi teszi különösen vonzóvá a debreceni jogászképzést?

  • Nagyon színes a debreceni jogi kar képzése, gondolok itt a kötelező tantárgyak mellett választható kosaras és szabadon választható tárgyakra is. Az oktatóink rendkívül felkészültek és komoly figyelmet fordítanak a tehetséggondozásra is.

Milyen nehézségekkel találkoztál a képzés során?

  • Talán mindenki számára az első év, az első vizsgák a legnehezebbek, hiszen ekkor tapasztaljuk meg, mit is jelent egyetemistának lenni, de ezen hónapok ugyanakkor a legizgalmasabbak is, hiszen egy egészen új közösségben számtalan új barátságra tehetünk szert.

Okozott-e gondot a város, az egyetem megközelítése?

  • Mivel Debrecenben lakom, így számomra nem okoz semmilyen nehézséget eljutni a Kassai úti campusra. Több évfolyamtársam a környező városokból jár be minden nap, de az ő tapasztalataik szerint is  megbízható a városi tömegközlekedés.

Mik a terveid a jövőre nézve?

  • Másodévesként még úgy érzem, hogy korai lenne kész tervekkel előállnom a jövőmet illetően, hiszen sok jogterülettel még ezután fogunk találkozni, de úgy gondolom, hogy a klasszikus jogászi hivatások valamelyikét fogom választani.

Miért ajánlanád ezt a szakot másoknak is?

  • Egy egészen különleges világba csöppenek azok, akik a jogot választják. Sokszor nehéznek tűnik a követelmények teljesítése, de azt gondolom, hogy végül az egyetemi éveinkre visszatekintve büszkék és elégedettek lehetünk, hogy a jogászi hivatást választottuk.

 


Salya Fruzsina

joghallgató

 

Miért választottad a jogászképzést?

  • Már a középiskolában is humán beállítottságú voltam, így egyértelmű volt, hogy ilyen irányba szeretnék tovább tanulni. Mindig szerettem problémákon gondolkodni és azokat a lehető legjobban megoldani és egy jogász munkájának nagy részét ez teszi ki.

Miért a debreceni jogi kart választottad?

  • A felvételi jelentkezés előtt több egyetem jogászképzési rendszerét is áttekintettem. Debrecenben már a nyílt napon is törekedtek arra az előadók, hogy minél átfogóbb képet kaphassunk a képzés menetéről. Továbbá Debrecen, mint város igazán élhető hely.

Mi teszi különösen vonzóvá a debreceni jogászképzést?

  • A hallgatóbarát rendszer és oktatók. Bármilyen problémával fordulhatunk az oktatóinkhoz, Ők igyekeznek mindenben segíteni nekünk. Ezen felül a Karon működik egy mentorprogram is, amely részeként a kijelölt oktatók szükség esetén segítenek nekünk. Ami számomra még nagyon szimpatikus, nem csak a jogászképzésben, hanem az egész Debreceni Egyetemben, hogy campusok vannak kialakítva a karok számára. Az országban csak néhány helyen folyik ilyen keretek között az egyetemi oktatás. A campusok biztosítanak egy olyan területet, ami csak az egyetemistáké, ezzel egy igazán családias légkör alakul ki.

Milyen nehézségekkel találkoztál a képzés során?

  • Az első év minden hallgató számára nehéz. A középiskola után, az egyetem egy sokkal szabadabb világ. Az első évben meg kellett újra tanulni, hogyan kell tanulni. Meglehetősen nagy az ismeretanyag, amit el kell sajátítani és ez nehéz volt.

Okozott-e gondot a város, az egyetem megközelítése?

  • Nem Debrecenben lakom, így minden hétvégén ingázom a lakóhelyem és Debrecen között, de ez sosem jelentett nehézséget. A városba autóval és többfajta tömegközlekedési eszközzel is egyszerű eljutni. A városon belüli közlekedés nagyon jól ki van alakítva, a campushoz a város bármelyik pontjából el lehet jutni átszállás nélkül.

Mik a terveid a jövőre nézve?

  • Az egyetem elvégzése után szeretnék felvételizni bírósági fogalmazónak. A nagy verseny miatt azonban nehéz a bekerülés, így az ügyvédi pályán is gondolkodom.

Miért ajánlanád ezt a szakot másoknak is?

  • A kar igazán családias környezetben működik. Mind az oktatók, mind a karon dolgozó emberek nagyon hallgatóbarátok, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legszínvonalasabb oktatásban részesüljünk. A hallgatók által elért országos versenyeredmények, OTDK helyezések pedig szintén azt bizonyítják, hogy a debreceni jogi képzés a legjobbak között van.

 


Megellai Evelin

FOSZ hallgató

 

Miért választottad a Jogi Felső oktatási szakképzést?

  • Az igazat megvallva, igazságügyi igazgatási alapszakra akartam menni, viszont onnan pár ponttal lecsúsztam, így maradt ez a szak, amit azonban így utólag visszanézve egyáltalán nem bánok. Ezáltal ugyani  már most megtapasztalhatom, hogy milyen lesz majd, ha tovább folytatom tanulmányaimat a jogi karon.

Miért a debreceni jogi kart választottad?

  • Amikor középiskolás éveim utolsó hónapjaiban választani kellett, egyértelmű volt, hogy a Debreceni Egyetem lesz számomra a megfelelő hely. Nagyon sok ismerősöm van itt, tőlük mindig pozitív véleményeket hallottam az intézményről. Ezenkívül, mivel vidéki vagyok, számolnom kellett az utazás költségeivel is. Az otthonomtól Debrecen 90 km-re van, így minden hétvégén hazajárhatok, ami nagy könnyebbséget jelent.

Mi teszi különlegessé a debreceni jogászképzést?

  • Számomra mindenképp különleges, hiszen a tanár-diák kapcsolatot erősítő mentor-program keretében nagyon sok segítséget és útmutatást kapunk a dolgaink intézéséhez. Továbbá jól felszerelt, modern, akár 200 főt befogadni képes termekben sajátíthatjuk el a tudást segítőkész, területükön nagyon jártas egyetemi oktatóktól.

Milyen nehézségekkel találkoztál a képzés során?

  • Gimnazista éveim után az egyetemi élet rendkívül nagy változás volt. Itt már nincs osztályfőnök, aki helyettünk intézné a dolgainkat, viszont nem gondolom, hogy ez rossz, mivel ez is nagyban elősegíti az önállósodást, a felnőtté válást. Könnyen hozzá lehet szokni, és én kifejezetten szeretem, hogy saját magam intézhetem az ügyeket.

Okozott-e gondot a város, az egyetem megközelítése?

  • Véleményem szerint elég könnyű és gyors a közlekedés itt Debrecenben. Számos busz, troli és villamos is rendelkezésre áll a hallgatók számára. Több olyan járat is van, amely a jogi kar kapujában teszi le az utasokat.

Mik a terveid a jövőre nézve?

  • Mindenképpen szeretnék tovább tanulni itt a jogi karon, azután pedig közigazgatásban munkát vállalni. Ugyanakkor kicsi korom óta tetszik az ügyész szakma, elképzelhető, hogy ha lehetőség adódik, azt is megpróbálnám.

Miért ajánlanád ezt a szakot másoknak is?

  • Azért, mert magam sem gondoltam volna, hogy ilyen családias és otthonos környezetben tanulhatok mint itt a Debreceni Egyetemen. A barátnőim, akik más intézményekben tanulnak, sokszor emlegetik, hogy egy neptunkóddal azonosítják őket, nincs igazi segítségnyújtás. Szóval válaszd te is a DE ÁJK-t, ha igazán jó egyetemi életet akarsz!

Frissítés dátuma: 2018.07.24.