Kari hírek

20 szep
„Jogosan” volt szó a pénzügyekről
A pénzügyi fogyasztóvédelem szükségességéről, lehetőségeiről és alkalmazásáról kaptak átfogó tájékoztatást a Debreceni Egyetem hallgatói az Állam- és Jogtudományi Karon tartott rendhagyó előadáson.
21 aug
Szabadfalvi József Moór Gyula-díjas
Rangos állami elismerésben részesült karunk oktatója és egykori dékánja, Dr. Szabadfalvi József.
10 júl
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Új vezetők az egyetem élén, stratégiai megállapodások világcégekkel, csúcsszezont zárt a DEAC, jön a YoUDay – az egyetem legfontosabb híreiről, eseményeiről tudósított júniusban is a Díszudvar magazin.
05 júl
Kiemelkedő debreceni kutatómunka elismerése az Akadémián
Bolyai-plakett kitüntetésben részesült Fodor László, karunk egyetemi tanára.
03 júl
Ezren vették át diplomájukat
A Bölcsészettudományi és a Népegészségügyi Kar végzősei pénteken, az Állam és Jogtudományi Kar hallgatói, valamint az Általános Orvostudományi Kar osztott képzéseiben résztvevők pedig szombaton kapták kézhez okleveleiket a Debreceni Egyetemen.
16 jún
Meghívó 'A menekültügyi ítélkezés európai jogi kihívásai' c. konferenciára
A Debreceni Törvényszék szeretettel meghívja az érdeklődőket "A menekültügyi ítélkezés európai jogi kihívásai" c. tudományos konferenciájára.
08 jún
Ahonnan a legjobb jogászok indultak
Látta már hol tanulnak a debreceni jogászhallgatók? Felejthetetlen kisfilm készült hazánk legjobb vidéki jogi képzőhelyéről, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karáról.
06 jún
Egyetemünk hírei az Alföld TV-n
Új műszaki laboratórium, DEMEK-jubileum, Szent László konferencia, doktoravató, Food Day, Sárgulás– az egyetem legfontosabb eseményeiről tudósított májusban is a Díszudvar magazin.
02 jún
Jogi doktoranduszok Debrecenben
Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével rendezte meg XIV. Doktorandusz Konferenciáját pénteken a Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskolája.
16 máj
A „Debreceni modell”
Hazánkban egyedülálló kutatási programot indít a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a Debreceni Törvényszékkel közösen a hatékony ítélkezés alapjainak teremtésére.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ