HR SZAKJOGÁSZ

Szakfelelős: Dr. Nádasné dr. Rab Henriett, egyetemi docens

A képzés célja

A képzés azon érdeklődőknek nyújt képzési alternatívát, akik a jogász képzésből hiányzó, széleskörű emberi erőforrás gazdálkodási/humánmenedzsment ismeretek megszerzésére törekszenek, azonban ennek érdekében klasszikus közgazdasági jellegű képesítést nem kívánnak szerezni. A képzés célja, hogy megadja az alapképzések keretében nem biztosított interdiszciplináris, gyakorlati jellegű szakmai ismereteket, továbbá erősítse a graduális képzésben meglévő jogi ismereket, specializálva a HR munkakörök szempontjaira. A képzés célja, hogy a munkajoggal kapcsolatos teljes körű ismeretanyag mellett a munkajogi jogalkalmazás gyakorlati ismereteit is megszerezzék a résztvevők. A klasszikus személyzeti feladatok ellátásán túl a képzés megfelelő kompetenciákat biztosít a modern HR vezetői feladatok ellátásához, a munkaerő-gazdálkodás hatékonyabbá tételéhez. A képzés kiterjed a megfelelő szakember kiválasztásához kapcsolódó jogi, gazdasági és pszichológiai ismeretektől kezdődően a racionális munkaszervezés, szervezett feladatelosztás eszközeinek megismerésére, a munkavédelem, a munkaügyi ellenőrzés gyakorlatára, a foglalkoztatás adójogi, társadalombiztosítási vonatkozásaira és munkaviszony megszüntetés lehetséges veszélyeire, a vitarendezés alternatív megoldásaira. Az oktatás során alkalmazunk feladatmegoldásokat, interaktív képzési technikákat.
Kinek ajánlható a képzés?

A képzés célja a jogász végzettséggel rendelkezők részére a magasabb szintű ismeretek elsajátítása a HR terén. A képzés során szerteágazó ismeretet szereznek a munka világához kapcsolódóan, ami napjainkban nélkülözhetetlen azon ügyvédek, jogászok számára, akik cégek cégjogi, illetve munkajogi tevékenységében segédkeznek. A munkajogi ismeretek elmélyítése mellett humán erőforrás gazdálkodási és gazdasági ismereteket is a képzés részét képezik, amik szintén tovább segítik a hatékony munkavégzést és a modern kihívásoknak való megfelelést. 

A képzés a verseny- és a közszférában egyaránt kompatibilis tudást biztosít. A képzés ismeretei szükségesek az emberi erőforrással gazdálkodóknak, munkajogászoknak, cégjogászoknak. A képzés a munkajogi ismeretek folyamatos megújulása révén a területen dolgozó idősebb, nagyobb szakmai múlttal rendelkező jogász szakemberek számára is alternatívát jelenthet, hiszen aki folyamatosan emberekkel dolgozik, annakfolyamatosan nyitottnak kell lennie a szakmájába tartozó új ismeretekre.

A régiónkban egyedül a Debreceni Egyetemen elérhető a képzés.
A képzés által megszerezhető tudás

A képzésben való részvétel a jogszabályok szerint nem feltétele a kapcsolódó munkakörök betöltésének, azonban a személyzeti, emberi erőforrás gazdálkodási típusú munkakörök esetében a szakirányú végzettség előnyt jelent. A szakjogász képzések között hosszabb múltra visszatekintő munkajogi szakjogász képzéssel szemben a HR szakjogász képzés gyakorlatorientált képzés, mely alapos munkajogi ismereteket ad, azonban azt el is helyezi azokat a munkáltató elvárási rendszerében, a munkavállalói garanciákra is figyelemmel. Így a képzésen részt vevők nemcsak munkajogi, hanem annak megvalósíthatóságához kapcsolódó emberi erőforrás gazdálkodási ismereteket is szereznek, mely alapvetően egy külön graduális képzés szintetizált ismeretanyaga.

Célunk, hogy a hallgatók az emberi erőforrás gazdálkodás területén, munkajogi ismeretekkel felvértezve legyenek alkalmasak stratégiai gondolkodásra, átfogó jogi és igazgatási feladatok megoldására, jogi döntések előkészítésére, végrehajtására, segítve ezzel a munkáltatói jogkör gyakorlójának a hatékony személyzeti politika kialakítását.
Főbb kurzuscsoportok

A legfontosabb szakmai tantárgyak, amelyek egyúttal a záróvizsgán is szerepelnek

  • Emberi erőforrásmenedzsment ismeretek
  • Munkajogi ismeretek
  • Munkaügyi menedzsment ismeretek.

A képzés szerkezete: 3 féléves levelező tagozatos struktúra pénteki és szombati napokon) 

A képzés díja: 120.000 Ft/félév.

A képzés tanterve

Frissítés dátuma: 2019.01.07.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ