A mindennapok joga

2018. október 11. - 15:36
Jogtörténet, nemzetközi-, pénzügyi-, büntetőjog, protokoll – többek között ezekben a témákban tartottak előadásokat a Debreceni Egyetem jogi karán szervezett konferencián. A csütörtöki rendezvénnyel már a jövő évi OTDK-ra hangolódtak a hallgatók és oktatóik.

A DE Állam- és Jogtudományi Karán működő Praetor Szakkollégium félévente rendez szakmai tanácskozásokat, hogy segítse a hallgatók tudományos munkáját, tanulmányi előmenetelét. Ezúttal a szintén a karon alakult Államtudományi Kutatóműhellyel közösen szervezett nemzetközi konferenciát többek között azért, hogy a kutatóműhely eredményeit is megismerhessék a diákok.

- Ezzel a tanácskozással zárjuk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem támogatásával megvalósult nagyszabású projektünket, amely a jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés lehetőségeit, valamint a kormányzati erőforrások feletti rendelkezés változását vizsgálta. A munkában karunk 10 oktatója kutatóként, további 12 kolléga pedig közreműködőként vett részt. A kutatás eredményeit, melyeket a mai konferencián is bemutatunk, összesen 4 szerkesztett tanulmánykötet és 3 kismonográfia foglalja össze – hangsúlyozta Szikora Veronika dékán a rendezvény megnyitóján.

A délelőtti plenáris ülésen a 20. századi Kárpátaljáról, az állam- és politikatudósról, Ottlik Lászlóról, az EU-Törökország migrációs egyezményéről, valamint a protokoll nemzetközi szerepéről tartottak előadásokat a szakemberek. Utóbbi témában Vámos Lászlóné igazságügyi főtanácsos osztotta meg tapasztalatait, élményeit a több mint kétszáz fős hallgatósággal. A protokollszakérő munkásságát mutatja be fotókon, levelezéseken keresztül az a kiállítás, melyet a konferencia keretében nyitottak meg a Kassai úti campuson.  

A délutáni szekcióüléseken pedig több mint 70 előadást tartottak a Debreceni Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, a Miskolci Egyetem, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem hallgatói, doktoranduszai, illetve oktatói.

Sajtóiroda-TB


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ