Folytatódik a Science Café

2018. október 08. - 14:39
Hat év alatt több mint 70 előadás – töretlen a Debreceni Egyetem tudományos ismeretterjesztő sorozatának népszerűsége. A Science Café idén ősszel is várja az érdeklődőket kéthetente a megszokott helyen, a Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesboltjában.

A program az intézmény falain kívül népszerűsíti közérthető, időnként kötetlen, játékos formában az egyetem legfrissebb, legérdekesebb tudományos eredményeit.

– Ezzel a céllal indítottuk hat éve a sorozatot, és ez nem változott az eltelt évek során – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Varga Zsolt. Az intézmény tudományos igazgatója hangsúlyozta: továbbra is az egyetemen született eredményeket szeretnénk népszerűsíteni úgy, hogy az előadások szinte valamennyi tudományterület újdonságait bemutassák.

– A közönség már várta a folytatást, de szerencsére az egyetem oktatói, kutatói is, akik egyre inkább élnek a lehetőséggel, hogy ebben a viszonylag kötetlen formában is beszámolhassanak tudományos újdonságaikról, érdekes kutatási eredményeikről – mondta Mándy Zsuzsa, a program főszervezője.


A programban ezúttal a munkajog kerül a képzeletbeli bírói pulpitusra.

„Elméletből gyakorlat, avagy hogyan hasznosulhatnak a munkajogtudományi kutatások a munkaerőpiacon?” címmel Zaccaria Márton Leó, az Állam- és Jogtudományi Kar, Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi nem önálló Tanszék adjunktusa tart előadást. Gyakorlati példák, esettanulmányok segítségével szemlélteti, hogy a munkajogi témájú kutatás eredményei hogyan hasznosíthatók a mindennapi életben. Minderre a jogalkotás, a bírói gyakorlat, illetve általában a munkáltató és a munkavállaló kapcsolatrendszere kapcsán tér ki az előadó.

Időpont: 2018. október 10., szerda 17 óra
Helyszín: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

Sajtóiroda - BZs


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ