Fókuszban a nemzetközi jog

2018. április 12. - 15:40
A nemzetközi jog aktuális kérdéseivel foglalkoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának tudományos napján. A két konferenciát felölelő rendezvényen a hallgatók is bemutatták kutatási eredményeiket.

- Nagyon fontos számunkra, hogy karunk a hazai és a nemzetközi vérkeringésbe is bekerüljön, hogy hallgatóink ne csak az előadásainkon kapjanak ismereteket a nemzetközi jogról, hanem a napjainkban tetten érhető eseményeken keresztül is. Erre teremtettünk lehetőséget a mai konferenciánkkal, amit a DE Állam- és Jogtudományi Kara közösen rendezett az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoportjával - emelte ki Szikora Veronika dékán.

A rendezvényen a nemzetközi - köztük a svéd és a török - joggyakorlat legavatottabb képviselői, köztük a Török Köztársaság magyarországi nagykövete is előadást tartott. Ahmet Akif Oktay azt mutatta be, hogyan vesz részt nemzete a regionális biztonság és stabilitás fenntartásában. A két kontinensen átívelő ország jogrendjét kutatja a DE ÁJK docense, Siska Katalin, aki egyebek mellett a török véleménynyilvánítás szabadságáról is beszélt. Kifejtette: Törökország egyre több lépést tesz azért, hogy finomítsa jogrendszerét az Európai Uniós csatlakozásra készülve.

A Debreceni Egyetemen több mint ötezer külföldi, köztük 138 török hallgató tanul, ketten az Állam- és Jogtudományi Kar Európai és Nemzetközi Üzleti Jog mesterképzésén. De nemcsak ők, hanem a kar valamennyi hallgatója kapcsolatba kerül előadásokon a nemzetközi jogi tanulmányokkal. A Praetor Szakkollégium nemzetközi jogi műhelyében pedig komolyabban is foglalkozhatnak a diákok a szakterülettel. Ezen túl rendszeresen lehetőséget teremt a kar arra, hogy hallgatóik gyakorlati tapasztalatot is szerezhessenek a témában. 

A tanácskozáson a nemzetközi protokoll is terítékre került. Délután pedig több mint 50 tehetséges hallgató mutathatta be kutatási eredményeit aktuális jogi témákban. A rendezvénnyel már a jövő évi XXXIV. Országos Tudományos Diákköri konferenciára készültek a hallgatók.

Sajtóiroda-TB


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ