MinDEn, ami sport

2018. január 31. - 11:28
Testnevelő tanárnak, sportközgazdásznak, -jogásznak, -analitikusnak, rehabilitációs szakembernek vagy kézilabda edzőnek készülsz? A Debreceni Egyetem hazánkban a legszélesebb oktatási és kutatási portfóliót kínálja a sporttudományi és kapcsolódó tudományterületi képzésekben.

Az elmúlt évek tudatos, tervszerű munkájának köszönhetően, összhangban a Debreceni Egyetem koncepciójával és egyedülálló sportstratégiájával, számos sporttal kapcsolatos alap- és mesterszak, szakirányú továbbképzés, valamint doktori témakiírás közül választhatnak a most felvételizők.

- Az intézmény 10 szakpárban indít testnevelő tanári osztatlan-, és idén először mesterszakot, melyek képzési és kimeneti követelményei már minden olyan korszerű tartalommal bírnak, ami a mindennapos testnevelés órák mellett a gyerekek megváltozott sportolási igényeinek is megfelel. A leendő pedagógusok így akár sajátos nevelési igényű gyerekeknek speciális foglalkozásokat is tarthatnak. Sőt, mivel jogi, igazgatási és menedzsment kurzusokon is részt vesznek majd a hallgatók, az iskolán kívül több más területen, például önkormányzatoknál, civil szervezeteknél is el tudnak majd helyezkedni, vagy indíthatnak saját sportvállalkozást – hívta fel a figyelmet Balogh László, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója.

A sporttudományi képzési területen évek óta sikeresen működő sportszervezés alapszak kibővült tartalommal sport- és rekreációszervezés néven választható a Gazdaságtudományi Karon. Az alapképzés után akár közgazdász diplomát is szerezhetnek azok, akik jelentkeznek a sportközgazdász mesterszakra.  Emellett sportanalitikus szakirányú továbbképzés, kézilabda edzőképzés és hamarosan az ugyancsak unikális sportmérnök szak várja a diákokat.

Akit a rehabilitáció érdekel, annak a Népegészségügyi Kar ápolás-betegellátás képzése lehet az egyik legjobb választás, ahol többek között gyógytornász szakirányon tanulhatnak a hallgatók. Tanulmányaikat a komplex rehabilitáció mesterszakon teljesíthetik ki, ahol már sportrehabilitáció specializáció is működik. Speciális jogi szaktudást szerezhetnek az Állam- és Jogtudományi Kar sportjogi szakokleveles szakirányú továbbképzésén, az Általános Orvostudományi Kar táplálkozástudományi mesterszakán pedig a spottáplálkozásról szerezhetnek mélyebb ismereteket az egyetemisták.

-  A tehetséges fiatalok tudományos munkát is folytathatnak, melyhez a Debreceni Egyetem több programot kínál, az idén megalakult Nyirkos István Sporttudományi Szakkollégium mellett. Az intézmény Sporttudományi Oktató Központjában minősített, a tudományos élet mellett a sport legfelsőbb szintjén is aktív oktatói kör, a tanulás és az élsport összeegyeztetésére pedig mentor-, tutor- és sportösztöndíj-rendszer segíti leendő hallgatóinkat - tette hozzá Balogh László.

A minőségi sportfelsőoktatáshoz és az egészségtudatos hallgatói léthez emellett a Debreceni Egyetem Életmódfejlesztési Klubja, a tavaly ősszel átadott, 2600 négyzetméteres fitneszközpontja, az Unifit, valamint a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központ kiváló, 21. századi sportinfrastrukturális és szakmai hátteret nyújt.

A Debreceni Egyetem képzései ide kattintva elérhetők.

Sajtóiroda-TB

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ