Ezren vették át diplomájukat

2017. július 03. - 15:35
A Bölcsészettudományi és a Népegészségügyi Kar végzősei pénteken, az Állam és Jogtudományi Kar hallgatói, valamint az Általános Orvostudományi Kar osztott képzéseiben résztvevők pedig szombaton kapták kézhez okleveleiket a Debreceni Egyetemen.

A Bölcsészettudományi Kar 600 végzőse vehette át diplomáját a június 30-án, pénteken rendezett ünnepségeken, amelyen a kar legmagasabb szintű elismeréseit is átadta a tisztségük lejártával leköszönő dékánhelyettesnek, intézetigazgatóknak, tanszékvezetőnek Papp Klára dékán. A Bölcsészettudományi Kar Emlékérme kitüntetést Simonné Csoba Judit leköszönő dékánhelyettes vehette át.

Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviseletének elnöke a Discipuli Pro Universitate Díj elismerésben részesítette Molnár Dánielt, az EHÖK kabinetfőnökét. Az eseményen külön köszöntötték az egyetem tehetséggondozó programjában, valamint az Országos Tudományos Diákkonferencián sikeresen szereplő hallgatókat.

Az ünnepség zárásaként Papp Klára leköszönő dékán átadta a kar vezetését jelképező dékáni láncot Keményfi Róbert egyetemi tanárnak, korábbi dékánhelyettesnek, aki július 1-től három éven át vezeti az egyetem egyik legpatinásabb karát.

 

 

 

Az egészség védelmére esküdtek

A Népegészségügyi Kar is pénteken tartotta diplomaosztó ünnepségét, összesen 175 végzőst avattak népegészségügyi ellenőrré, gyógytornásszá, népegészségügyi szakemberré, egészségpolitikai szakértővé, rehabilitációs szakemberré, egészségpszichológussá, valamint okleveles egészségügyi menedzserré. A friss diplomások közül 27-en angol nyelvű képzésben vettek részt. A hallgatók diplomájuk átvétele előtt arra tettek esküt a Díszudvaron, hogy tudásukat embertársaik egészségének védelmére, fejlesztésére és helyreállítására, a betegségek megelőzésére, az emberhez méltó élet meghosszabbítására fordítják.

Az ünnepélyes fogadalomtételt követően elismeréseket adtak át, a Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója kitüntetést Sándor Alexandra kapta, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Elnökének és Alelnökének elismerő oklevelét pedig Orgonás Adrienn és Essa Othman vehette át. A Családorvos Kutatók Országos Szervezete díjával Fehér Sándort tüntették ki, majd Körösparti Péter, a Debreceni Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Képviseletének elnöke Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis elismerést adott át Balázs Margitnak, a kar dékánjának.

 

 

A jogtudomány új doktorai

Az ország legjobb vidéki jogi képzőhelyén, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán összesen 105 hallgatót avatott a jogtudomány doktorává az intézmény szenátusa szombaton. A kar diplomaosztó ünnepségén vette át oklevelét az európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzési szakon végzett 18 szakember, valamint az igazgatásszervező, a közigazgatás-szervező, az igazságügyi igazgatási, valamint jogi felsőoktatási szakképzés 153 végzőse is.

A Díszudvaron tartott rendezvényen hallgatói és kari kitűntetéseket is átadtak. Rektori elismerő oklevelet kapott Antal Zsófia és Csonka Réka, a DE ÁJK Domokos Lajos díját Antal Zsófiának és Hadházi Dávidnak, a Pro Praetor díjat pedig Polyák Dalmának ítélték oda.

 

 

Diplomás egészségügyi szakemberek

Orvosi laboratóriumi és képalkotó diagnosztikai analitikusokat, klinikai laboratóriumi kutatókat, molekuláris biológusokat, táplálkozástudományi szakembereket, valamint orvos- és egészségtudományi szakfordítókat avattak szombaton a Debreceni Egyetemen.

Az Általános Orvostudományi Kar osztott képzéseiben résztvevő 99 végzős hallgató – köztük 4 külföldi – vette át oklevelét a Díszudvaron tartott diplomaosztó ünnepségen. Egy alapszakon 37, három mesterszakon 57 és egy szakirányú továbbképzésen 5 hallgató tett esküt arra, hogy hivatásához mindenkor méltó magatartást tanúsít és felkészültségét az emberiség javára fordítja. A tanévzáró ünnepi tanácsülésen átadták a Török József díjat, a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának kitüntetéseit, valamint a DEHÖK Elnökségi Elismerő Okleveleit.

 

Sajtóiroda – BZs, MM, TB, TH

 

 


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napján hatályba lépett Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ