A Parlamentbe látogatott az Alkotmányjogi Műhely

Az IM által támogatott „Parlament és emberi jogok” program keretében létrehozott Alkot-mányjogi Műhely hallgatóival lehetőségünk volt betekinteni az Országgyűlés munkájába, egy alkalommal a plenáris ülésen vettünk részt, egy másik alkalommal pedig a Törvényalkotási Bizottság ülésén.

Április 18-án, kedden reggel 8 óra után indultunk Budapestre, a Parlamentbe, ahol bepillantást nyerhettünk a plenáris ülés menetébe. Az ülés 13 órakor vette kezdetét, így előtte volt lehetőségünk ebédelni, kávézni, egy kellemes sétát tenni és néhány emlékművet megtekinteni. 12:45-től foglalhattuk el helyünket a karzaton, és meghallgattuk a napirend előtti felszólalásokat, az interpellációkat, majd ezt követően az azonnali kérdéseket és válaszokat, így közel 18 óráig maradtunk. Tanulságos és érdekes élmény volt számunkra ez a délután. Egyrészt azért, mert az országgyűlési képviselők tevékenységét és retorikáját élőben is megtapasztalhattuk, másrészt azért, mert olyan aktuális kérdésekről esett szó, mint a paksi bővítés, a CEU törvény, vagy éppen a Kormány egészségügyi programja. A hazautazás előtt szakítottunk időt még egy néhány perces sétára a városban, majd a nap zárásaként a CEU épületében összefoglaltuk aznapi tapasztalatainkat.

Április 27-én, csütörtökön az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának munkájával ismerkedhettünk meg. Korán reggel, kevéssel 6 óra után indultunk Budapestre. Miután megérkeztünk, rövid kitérőt téve megnéztük többek között a Fővárosi Törvényszék, a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal épületét. Az ülés megkezdése előtt volt még idő egy közös reggeli kávéra, egy, az országgyűlési képviselők által is kedvelt helyen, a Szamos kávézóban. Itt átbeszéltük a Törvényalkotási Bizottság napirendi pontjait és az aznapi programot. Ez után - a Kossuth téren tett rövid sétát követően - bementünk a Parlament épületébe és elfoglaltuk a helyünket a tanácsteremben. Az ülés, Gulyás Gergely elnökletével, 10 óra 30 perckor kezdődött és körülbelül egy órán át tartott. A számunkra feszített tempójú bizottsági munkába az ülést követően a titkárság egyik munkatársa, dr. Pór-Zselinszky Eszter által kaptunk mélyebb betekintést. A nem mindennapi élményeket és tapasztalatokat egy közös ebéd keretében vitat-tuk meg, majd a napot kötetlen beszélgetéssel zártuk, egy finom kávé mellett.

A két alkalom során olyan ismeretekre tettünk szert, amelyeket sem az előadásokon, sem a tankönyvekből nem tudunk elsajátítani, így mindenki számára nagyon hasznos volt. Reméljük, az Alkotmányjogi Műhely a későbbiekben is szervez hasonló programokat, amelyekkel alkotmányjogi tudásunkat gyakorlati módon gazdagíthatjuk.

(A beszámolót készítették: Batta Dóra és Nagy Nelli, joghallgatók)

Last update: 2022. 10. 12. 15:23