Pro et Contra Hallgatói Öntevékeny Csoport

A Pro et Contra Hallgatói Öntevékeny Csoport harmadéves nappali tagozatos jogász hallgatókból álló baráti körből alakult. Még elsős korunkban fogalmazódott meg bennünk az igény egy hasonló jellegű vitakörre. Az idei év tavaszán az ötletből tett lett, és a spontán vitáknak megpróbáltunk szervezett kereteket adni. Ehhez kértük néhány oktatónk segítségét, és elkezdtük a "munkát".

A célunk az, hogy joggal kapcsolatos aktuális problémákról vitatkozzunk, illetve a résztvevők által vitára bocsátott témákon keresztül fejlesszük vitakultúránkat és ismereteinket. Szeretnénk azt elérni, hogy egymást meghallgatva, kulturált és ésszerű érvekkel tudjuk meggyőzni a másikat saját álláspontunkról, illetve ha ez a másik félnek sikerül, akkor tudjuk elfogadni az ő érvelését. Mindezek mellett lehetőség nyílik a vitát
vezető egyének számára adott témában való alaposabb elmélyedésre, és akár a vita irányításában való gyakorlat megszerzésére. Ezek szerintünk mindenképpen hasznosítható ismeretek lesznek a későbbi pályánk során.

Az eddig megbeszélt vitatémákon kívül (pl. Vajnai-ügy, jogászképzés) számos egyéb elképzelésünket valósítottuk már meg. A vitaesteken kívül szeretnénk kerekasztal beszélgetések során meghívott vendégekkel is beszélgetni. 2009. november 4-én, a tudományos hét keretében Dr. Berényi Dénes akadémikus volt az első vendégünk. Szintén a tudományos hét keretében folytattunk le egy mintatárgyalást olyan formában, hogy egy mai jogesetet az 1896. évi Bp. szerinti esküdtszék előtti főtárgyalás keretében játszottunk el.

A csoport teljesen függetlenül működik, abszolút öntevékeny, semmilyen szervezeti formát nem öltött. Nincs politikai kötődése sem, és nem kapcsolódik más hallgatói szervezethez sem. Baráti társaságként kezdeményeztük, és bízunk abban, hogy vannak olyan hallgatótársaink, akiknek igénye van az ilyen jellegű önképzésre.

További információk a csoport honlapján.