Jelenségek

A városi kormányzás köréből


jelensegek.jpg
Terít vagy hálóz? A 21. század közigazgatásának funkcionális kérdése ez. Bár helyi közigazgatás nincs adminisztratív területbeosztás nélkül, mégis egyre jobban terjednek itt is a modern virtuális formák. A szokásos községi és városi önkormányzat egy határok között lefedett területet és ott gyakorolt közösségi feladatok ellátásának együttesét jelenti. A kormányzás ehhez képest funkcionális, nem terít be földrajzi helyet vagy teret. Nem is stabil, terjed vagy szűkül – mindig mozgásban van.
A kötet a városi kormányzás dinamikus jelenségeiről szól. Ilyenek a magánerőforrások bevonásának vagy éppen korlátozásának formái a társadalmilag közös feladatok ellátása körében. Idesoroljuk a közüzemi szolgáltatók között a multinacionális vállalatokat vagy az önkormányzati holdingokat. Sajátos kérdés az állami szervezetigazgatás alakulása ebben a megváltozott környezetben. Más dimenzióban a globális hatások nem üzleti kifejeződési formái a társadalmi önszerveződések nagyrendszerei. Ezekkel „szervezési értelemben” rokonságot mutat az egyházak által végzett számos közfeladat-ellátási tevékenység.
A nem szokványos értelemben vett hálózatosság új vagy sokszor éppen csak újraértelmezett formáiból szemezgetnek a könyv tematikusan összefüggő tanulmányai.
A bevezető nemzetközi összehasonlító tanulmány elméleti keretek kijelölésével európai viszonyítási pontokat igyekszik lecövekelni. Majd a kötet első részének tanulmányai a helyi önkormányzati intézményrendszer manapság megvilágításba kerülő különböző erőforrás-problémáival foglalkoznak. Ilyenek a magánszervezésben nyújtott „fizetős” szolgáltatások, a nem állami szereplők által biztosított ellátásszervezés és ennek újabb állami kontrollja vagy éppen az eladósodás kezelése. Egyként erőssé váltak mind és ezért rendre feszültséget keltő szellemüket egy ideje már nem lehetett benntartani a korábbi helyi közigazgatás intézményeiből formázott szűk palackban.
A könyv második része a globális hatások vizsgálatán folytatja a sort. A vállalati, a szerződési vagy értékvilágbeli nemzetközi kérdések elemzésével a városias szolgáltatások biztosításának kormányzási kereteit tágítja-feszegeti. Szó van itt a közüzemi szolgáltatásokat érintő beruházásvédelmi megállapodásokról és egyezményekről, a helyi erőforrások (mint a víz) globális védelméről. Végül a harmadik részben az egyházak által ellátott közfeladatok szervezési és finanszírozási kérdései kerülnek terítékre. A tanulmányok az állami szerepeket és a nem hitéleti egyházi tevékenységek illeszkedésének módját elemzik. A szerzők nemzetközi környezetbe ágyazva fogalmazzák meg kérdéseiket, egyúttal az utóbbi időszak magyarországi változásainak térképét is több oldalról igyekeznek pontosabbá rajzolni.
A kutatást állam- és jogtudományi karok egyetemközi csapata végezte, amely a Debreceni Egyetem mellett a Szegedi Tudományegyetemről Józsa Zoltán vezetésével, az ELTE kebelében pedig Hoffman István irányítása alatt szerveződött meg. A munkába hallgatók, gyakorlati szakemberek, doktoranduszok egyaránt bekapcsolódtak. A projekt, aminek tematikus elemző munkáit veheti kezébe az érdeklődő olvasó, az OTKA támogatásával valósul meg. Jó szívvel ajánlható a könyv önkormányzati, közszolgáltatás-szervezési szakembereknek, oktatóknak, továbbá szakpolitikák kialakításában résztvevő munkatársaknak és vezetőknek, valamint társadalomtudományi érdeklődésű hallgatóknak, bármely karon tanuljanak is.


Szerkesztő: Horváth M. Tamás, a kutatócsoport vezetője
Kutatásszervező: Szilágyi Bernadett
Általános lektor: Józsa Zoltán
A kötet szaklektora és olvasószerkesztője: Szilágyi Bernadett
További szakértő-lektor: Péteri Gábor (1., 4. és 13. fejezet)
Kiadó: Dialóg Campus, Budapest—Pécs
Kiadás éve: 2013
Méret: 168 x 238 mm (B5)
Terjedelem: 280 old.
Kötés: kartonált, ragasztott
ISBN: 978-615-5376-08-5

pdf Tartalomjegyzék és előszó

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy immáron kereskedelmi forgalomban is kapható az OTKA-projektünk keretében megjelent Jelenségek című könyv, melyhez ajándékba jár a Kilengések című kötetünk. A könyveket az alábbi oldalon lehet megrendelni .