Jogász képzés

A mesterszintű, osztatlan jogászképzés állam- és jogtudományi doktori (dr. jur.) képzettséget ad.

A képzés struktúrája


A jogászképzés struktúrája az ország valamennyi jogi karán alapvetően hasonló. A képzés alapozó társadalomtudományi és jogtudományi tárgyak oktatásával kezdődik (pl. közgazdaságtan, szociológia, jogi alaptan, jog- és alkotmánytörténet, római jog). Ezekre épülnek rá a közjogi, magánjogi és büntetőjogi tételes jogi tárgyak (pl. alkotmányjog, közigazgatási jog, polgári jog, kereskedelmi jog, büntetőjog és kriminológia), az eljárásjogi tárgyak, és a nemzetközi jogi tárgyak (nemzetközi közjog, az Európai Unió közjoga és kereskedelmi joga). Az előírt kreditszám teljesítése mellett a diploma megszerzésének feltétele a szakdolgozat elkészítése és megvédése, valamint a négy tárgycsoportból álló záróvizsga letétele.

A megszerezhető ismeretek és a követelmények


Az ötéves jogászképzés korunk követelményeinek megfelelően számos modern ismeretet közvetít. A tananyag rendkívül összetett, és – illeszkedve a jog társadalmi szerepéhez – nagyon sokrétű. A megszerezhető tudás jól konvertálható, így a képzés a klasszikus jogászi hivatások (bíró, ügyész, ügyvéd, közjegyző) mellett a közigazgatás és a gazdaság számos területén kínál hasznosítható és a későbbi elhelyezkedést segítő ismereteket. Félévente 6-8 stúdium anyagában mélyedhetnek el hallgatóink. A szorgalmi időszakban a képzés nagymértékben épít a hallgatói munkára (házi feladatok, jogesetmegoldások, más önálló hallgatói projektek). A vizsgaidőszakban a szóbeli vizsgákat részesítjük előnyben annak érdekében, hogy hallgatóink kommunikációs, vita- és érvelési képességeit fejlesszük.

Idegen nyelvi képzés


A Kar nagy hangsúlyt helyez a hallgatók szaknyelvi képzésére. Angol, német és francia nyelvből kínálunk szaknyelvi kurzusokat magas óraszámban, jogász és egyben nyelvtanár oktatók bevonásával. A külföldi elhelyezkedési esélyek növelése, valamint általában a globalizálódó világunkban végzett jogi munka kihívásainak megfelelően a jogi szaknyelvből tett sikeres vizsga a diploma megszerzésének feltétele.

Hallgatóink sikerei


Hallgatóinkat támogatjuk a hazai és nemzetközi tanulmányi, jogesetmegoldó és más szakmai versenyeken való részvételben azzal, hogy oktatóink a rendelkezésre álló versenylehetőségeket a hallgatók elé tárják, és a felkészülésben segítséget nyújtanak. A tehetséggondozás intézményes keretek között, a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) égisze alatt valósul meg.

A munkáltatók és oklevelet szerzett hallgatóink körében végzett rendszeres kutatásaink azt igazolják, hogy hallgatóink megállják helyüket a munkaerőpiacon hazánkban és külföldön egyaránt, és a debreceni jogász diploma magas presztízzsel bír.

A jogász szak mintatanterve >