Hírek, aktualitások

információk az egyetem életéből, eseményekről

Kari könyvbemutató

Kari könyvbemutató

2016. december 13-án (kedden) a kar oktatóinak nemrég megjelent munkáiból kaphatnak ízelítőt az érdeklődők. A rendezvény keretében szakterületük elismert képviselői mutatják be kollégáink legfrissebb tudományos eredményeit. Részletek megtekintése »

Nyílt nap a DE ÁJK-n

Nyílt nap a DE ÁJK-n

Pályaválasztás előtt áll, de még nem tudja, hol folytassa tanulmányait? Érdekli a jog világa? Részletek megtekintése »

A helyi önkormányzatok szerepe a környezeti jog és politika alakításában c. konferencia

A helyi önkormányzatok szerepe a környezeti jog és politika alakításában c. konferencia

2016. november 18-án, a Magyar Tudomány Ünnepe debreceni programsorozatának részeként került megrendezésre a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán A helyi önkormányzatok szerepe a környezeti jog és politika alakításában című konferencia. Részletek megtekintése »

Kormányablak látogatás és kihelyezett Tudományos Diákköri ülés a Debreceni Járási Hivatalban

Kormányablak látogatás és kihelyezett Tudományos Diákköri ülés a Debreceni Járási Hivatalban

2016. november 3-án 12 hallgató részvételével került sor a Közigazgatási Jogi Tanszék és a Közigazgatási Jogi Tudományos Diákkör szervezésében, valamint az IM Kutatási ösztöndíj keretében a Debreceni Járási Hivatal Kormányablakának meglátogatására, majd azt követően a Járási Hivatalban kihelyezett TDK forduló megrendezésére. Részletek megtekintése »

Pályaorientációs délelőtt Debrecenben

Pályaorientációs délelőtt Debrecenben

A Debreceni Törvényszék és Ítélőtábla immár harmadik alkalommal rendezte meg pályaorientációs rendezvényét a jogi pálya iránti érdeklődő hallgatóknak. Részletek megtekintése »

Konferencia az IM által támogatott kutatási és oktatásfejlesztési programokról

Konferencia az IM által támogatott kutatási és oktatásfejlesztési programokról

A „Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok” keretében karunk oktatói és hallgatói közös kutatási és oktatásfejlesztési programokban működnek együtt a 2016/2017-es tanévben. A programok megvalósításához az Igazságügyi Minisztérium nyújt támogatást. Részletek megtekintése »

Debreceni sikerek a Diákhitel Központ ösztöndíjpályázatán

Debreceni sikerek a Diákhitel Központ ösztöndíjpályázatán

2016. október 17-én került sor a Diákhitel Központ Zrt. ösztöndíjának átadóünnepségére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. Részletek megtekintése »

Vendégül láttuk a „Kúriai esetek” című programsorozatot

Vendégül láttuk a „Kúriai esetek” című programsorozatot

2016. november 4-én a debreceni jogi kar adott otthont a „Kúriai esetek” címmel 2015-ben útnak indított rendezvénysorozatnak. Részletek megtekintése »

Szakmai programok a tudományos héten

Szakmai programok a tudományos héten

Az őszi tudományos hét gazdag programkínálattal várja a hallgatókat. A hagyományos tanszéki TDK-ülések mellett számos szakmai rendezvény közül válogathatnak a jogi karra látogatók. Részletek megtekintése »

Karunk kollégáival a soraiban kezdi meg működését a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat

Karunk kollégáival a soraiban kezdi meg működését a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat

2016. november 1-jén kezdi meg működését a nagy reményekkel létrehozott Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat, amely regionális alapon szerveződik és az Észak-Alföldi régió szervezeti vezetője Rab Henriett egyetemi docens. Részletek megtekintése »

A Helyi Önkormányzatok Szerepe A Környezeti Jog És Politika Alakításában

A Helyi Önkormányzatok Szerepe A Környezeti Jog És Politika Alakításában

TUDOMÁNYNAPI KONFERENCIA A DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KARÁN
Részletek megtekintése »

Meghívó Bűn és Irodalom V. c. konferenciára

Meghívó Bűn és Irodalom V. c. konferenciára

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Büntető Eljárásjogi Tanszéke, valamint a Praetor Szakkollégium Büntető Eljárásjogi Műhelye tisztelettel meghívja a BŰN ÉS IRODALOM V. tudományos konferenciára. Részletek megtekintése »

Baker&McKenzie ösztöndíj lehetőség hallgatóknak

Baker&McKenzie ösztöndíj lehetőség hallgatóknak

Kiemelt külföldi ösztöndíj lehetőség magyar joghallgatók számára. A Baker&McKenzie 2017-ben is folytatja rendkívüli karrierlehetőséget kínáló ösztöndíjprogramját, amelynek keretén belül évente globálisan tíz joghallgató számára teszi lehetővé, hogy hat hetet a helyi, hat hetet pedig egy külföldi irodánkban töltsön. Részletek megtekintése »

Idén is nagyszámú érdeklődőt vonzott a Kutatók Éjszakája a jogi karon

Idén is nagyszámú érdeklődőt vonzott a Kutatók Éjszakája a jogi karon

A hagyományosan szeptember végén megrendezésre kerülő Kutatók Éjszakája az idei évben is kitűnő lehetőséget nyújtott a jogtudomány népszerűsítésére a szélesebb közönség körében. Részletek megtekintése »

Meghívó - „A reklám – életünk nélkülözhetetlen része?” c. konferenciára

Meghívó - „A reklám – életünk nélkülözhetetlen része?” c. konferenciára

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara meghívja az érdeklődőket A jogalkalmazás vitatott területei konferenciasorozat részeként szervezett „A reklám – életünk nélkülözhetetlen része?” című tudományos konferenciára Részletek megtekintése »

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2016.

KUTATÓK ÉJSZAKÁJA 2016.

A Debreceni Egyetemen 2016. szeptember 30-án idén is megrendezésre kerül a Kutatók éjszakája, ahol érdekes programokon vehetnek részt a hallgatók. Az Állam- és Jogtudományi Kar az alábbi programokkal várja az érdeklődőket: Részletek megtekintése »

Az Igazságügyi Minisztérium által támogatott kutatási és oktatásfejlesztési programok

Az Igazságügyi Minisztérium által támogatott kutatási és oktatásfejlesztési programok

Az Igazságügyi Minisztérium a „Jogászképzés színvonalának emelését célzó programok” keretében a 2016/2017. tanévben a következő oktatói – hallgatói közös kutatás és oktatásfejlesztési programok megvalósításához nyújt támogatást: Részletek megtekintése »

Egyetemi tanári kinevezés a jogi karon

Egyetemi tanári kinevezés a jogi karon

Dr. Bencze Mátyást, a Jogbölcseleti és Jogszociológiai Tanszék oktatóját a köztársasági elnök 2016. szeptember 1. napjával egyetemi tanárnak nevezte ki. Részletek megtekintése »

Meghívó - Homályos jövőkép – az Európai Unió a Brexit után

Meghívó - Homályos jövőkép – az Európai Unió a Brexit után

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának Közpolitikai és Alkalmazott Szociológiai Tanszéke mini-konferenciát rendez „Homályos jövőkép – az Európai Unió a Brexit után” címmel, amelyre szeretettel meghívjuk! Részletek megtekintése »

Sikerrel pályáztak a DE ÁJK hallgatói és kutatói

Sikerrel pályáztak a DE ÁJK hallgatói és kutatói

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar 4 hallgatója és 2 oktatója is sikeresen pályázott az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében kiírt ösztöndíjakra. Részletek megtekintése »