Felvételizőknek


dr_szikora_veronika.png
Dr. Szikora Veronika
dékán
Az Állam- és Jogtudományi Kar a Debreceni Egyetem négy alapító karának egyike. A képzést 1996-ban szerveztük új alapokra, és az azóta eltelt két évtizedben az ország meghatározó jogi karává váltunk. A szakma elismeri a debreceni jogi karon végzettek tudását és felkészültségét, diplomásaink a visszajelzések alapján könnyen és gyorsan találnak munkát maguknak szakmájukban. A jogi kar a Debreceni Egyetemtől megszokott magas színvonalon nyújtja oktatási szolgáltatásait, valamennyi szakon. Képzéseink színvonalát jól mutatja, hogy Karunk évek óta a jogi karok országos rangsorában folyamatosan az élmezőnyben szerepel.

Képzéseink


Képzési kínálatunk a jogi képzési terület minden ciklusát lefedi. Egyaránt indítunk a bolognai rendszerből kimaradó, ötéves, osztatlan jogászképzést, a bolognai rendszerbe illeszkedő hároméves igazságügyi igazgatási alapképzést. 2013-tól Karunkon kétéves jogi asszisztens felsőoktatási szakképzést is kínálunk. 2014-től kezdődően európai és nemzetközi üzleti jog LL.M képzéssel bővítettük kínálatunkat, angol nyelven. Valamennyi szakunkat nappali és levelező tagozaton is indítjuk.

Felvételi eljárás


A 2017/2018-as tanévben induló képzéseinkre felvételi eljárás keretében 2016. december 31 - 2017. február 15. között lehet jelentkezni a felvi.hu oldalon. A felvételiről bővebb információt aloldalunkon talál .

A felvételire vonatkozó szabályok (alapinformációk, pontszámítás, jelentkezés, eljárás, díjak, jogorvoslat) az Educatio Kht. - Országos Felsőoktatási Információs Központ honlapján (www.felvi.hu ) érhetők el.

A sajtóban rólunk megjelent írásokat itt olvashatja .

 

A képzési költségek a következőképpen alakulnak a 2017/2018-as tanévben:

  • jogász szak, nappali munkarend: 250.000 Ft
  • jogász szak, levelező munkarend: 225.000 Ft
  • európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven), nappali munkarend: 295.000 Ft
  • európai és nemzetközi üzleti jog (angol nyelven), levelező munkarend: 235.000 Ft
  • igazságügyi igazgatási alapszak, nappali tagozat: 190.000 Ft
  • igazságügyi igazgatási alapszak, levelező tagozat: 160.000 Ft
  • jogi felsőoktatási szakképzés, nappali munkarend: 150.000 Ft
  • jogi felsőoktatási szakképzés, levelező munkarend: 120.000 Ft
felvételizők


Felvételi kapcsolat

  • Személyesen vagy postai úton: Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 4028 Debrecen, Kassai út 26. (Debreceni Egyetem Kassai úti Campus ÁJK épület)
  • Dékáni Hivatal:
telefonszám: 06-52-512-701
email: puskas.maria@law.unideb.hu
  • Dr. Balla Zsuzsa oktatási referens
telefonszám: 06-30-509-9956
email: balla.zsuzsa@law.unideb.hu