Balog Iván

BIBÓ RECEPCÓJA FRANCIAORSZÁGBAN

2005 szeptember 23-a és október 22-e között egy hónapig a Francia Kormány ösztöndíjával Bibó franciaországi recepcióját kutattam Párizsban. Az alábbiakban ott végzett kutatásaim eredményeit igyekszem összefoglalni.

Bibó franciaországi recepciója kétágú. Az egyik részét az ottani magyarok (a Magyar Füzetek, Kende Péter, Kemény István, Fejtő Ferenc) írásai képezik. A továbbiakban én csak a franciák olvasataival foglalkozom. A kettő azonban össze is kapcsolódik: „Madame Hongrie”, vagyis Virág Ibolya közreműködésével 1986-ban [1] és 1993-ban [2] is egy kiváló Bibó-válogatás jelent meg Párizsban, ami a szerzőt történészkörökben, sőt, a politikusok között is ismertté és elismertté tette.

Az ismertség és az elismertség azonban nem jelent egyben bálványozást is. A franciaországi és a magyarországi recepció között ez képezi a legfőbb különbséget. Az előbbi nem kötött, hanem szabad recepció. Bibó nagy tiszteletnek örvend, de nincs körülötte hőskultusz. Aki vitatkozik vele, azt nem fenyegeti az erkölcsi nullává süllyedés veszélye, aki pedig szabadon használja, interpretálja, a jelen viszonyra alkalmazza gondolatait, azt pedig senki sem vádolja hamisítással, belemagyarázással. Ennek megfelelően a recepcióban nincsenek jelen azok a szerepek, amelyek egy kultusz esetén óhatatlanul kialakulnak. Nincsenek tehát apologéták, de tabudöntők, Bibó-tagadók sem. Bibó-felejtőkkel pedig azért nem találkozhatunk, mert itt, egy idegen országban soha is „emlékeztek” különösebben Bibóra.

Bibó külföldi, így frankhoni befogadásának hátteréhez ugyanis természetesen figyelembe kell vennünk, hogy itt eleve sokkal kevesebb Bibó-művet ismernek, mint nálunk. Az értelmezés „szabadsága” ezért bizonyos fokig az alulinformáltságból is fakad, hiszen igazán kanonizálni csak feltárt életművet lehet. Az életmű részleges ismertsége azért sem bizonyult hátránynak, mert Bibó frankhoni recepciójának egy Bibó-követő, Szűcs Jenő „ágyazott meg”.

Szűcs Vázlat Európa három történeti régiójáról című munkája Franciaországban is komoly hatást keltett tudományos fórumokon és a közbeszédben egyaránt, amit csak fokozott az, hogy francia kiadásához maga Braudel írt előszót. Így Bibó sokakhoz elsősorban Szűcs sajátos bibóizmusának szűrőjén keresztül jut el. Gyakori jelenség, hogy Szűcs Jenő gondolatait adják Bibó szájába, ami főleg azért zavaró, mert Bibótól – követőjével ellentétben – távol állt a determinista történelemszemlélet.

A franciaországi Bibó-értelmezések legfőbb sajátsága ugyanakkor éppen az indeterminizmus. Ez összefügg azzal, hogy itt Bibó életművéből a hisztéria-koncepciónak van a legnagyobb hatása. Ez képezi egyúttal a legerőteljesebb kontrasztot is a magyarországi értelmezésekhez képest, mert minálunk pedig a bibói oeuvre-nek éppen ez a része, vagyis pontosan a legfontosabb mondanivalója vész el. Mielőtt részletesebben belebocsátkoznánk a legfontosabb francia Bibó-interpretátorok írásainak, megnyilatkozásainak elemezésébe, érdemes megvizsgálni a fentebb említett jelenséget. Élesen fogalmazva: miért olvassák kreatívabban, lényegre törőbben Bibót egy távoli országban, mint a saját hazájában?

Mindenekelőtt egy hasonlóságra szeretnék rámutatni a két ország történelmében, amelynek kezelése azonban a kortárs társadalomtudományi diskurzusban és közbeszédben nagy eltéréseket mutat. A modern magyar históriában is egymást követték a forradalmak, a rendszer- és impériumváltások – de utóbbi két évszázada alapján Franciaország is a politikai hisztériák, a Nagy Félelmek hazája. A szembeszökő különbség mégis az, hogy ennek feldolgozása a franciáknál sokkal előbb elkezdődhetett, hiszen ott nem 16 éve, hanem sokkal régebben van demokrácia. Az Ötödik Köztársaság stabilizálódása után felnőtt egy nemzedék, amelynek egyszer és mindenkorra elege lett a jobboldal és a baloldal hideg polgárháborújából, az „áldozatok konkurenciájából” [3] , miközben Magyarországon éppen most kap újult erőre mindez. Franciaországban is sokat megőrzött a politikai polarizáció a félmúlt skizmáiból (éppen ezért is van nagy keletje a hisztériaelemzéseknek), de már nem dominálják úgy a közéletet, mint egy emberöltővel ezelőtt. A mai francia politikában egy kompromittálatlan baloldal áll szemben egy demokratikus jobboldallal. Ez a nagy különbség a magyarországi helyzethez képest. Ott a bármilyen gyakran is hangoztatott Bibó-idézetek is üresen csengenek, míg a franciáknál termékeny talajra találnak.

Ez egyrészt abban nyilvánul meg, hogy felismerik: a politikai hisztériák kétoldaliak, mert a torzult kommunikáció a lényegükhöz tartozik. Másrészt Bibó hisztéria-koncepcióját bátran adaptálják aktuális politikai konfliktusokra, így a franciaországi „fátyol-ügyre” [4] , de az amerikaiak iraki akciójára is [5] .Jegyezzük meg: a közel-keleti konfliktusban tanúsított francia egyensúlypolitikának De Gaulle-ig visszanyúló gyökerei vannak, ez pedig nyilván növeli a fogékonyságot a politikai egyensúlyt vezető értékként valló Bibó nézeteinek befogadásra is.

A legtermékenyebb, részben bibóista ihletésű hisztériaanalízisek azonban a mártírológia, a járadék-neurózis kritikájából születnek. Itt mindenekelőtt a világhírűvé vált Alain Finkielkrautot kell megemlíteni, aki hiperérzékenyen veszi észre az abúzus momentumát olyan, egymástól gyökeresen eltérő diskurzusokban is, mint a kincstári antitotalitarizmus [6] , az EU-apologetika [7] vagy a délszláv háborúban tanúsított egyoldalú multikulturalizmus [8] . Az utóbbi két kérdésben elfoglalt álláspontja kimondottan arra a bibói doktrínára támaszkodik, amely óva int az elsietett szupranacionális integrációktól, és a nemzetközi közösséget e helyett a jó határokra támaszkodó nemzetalakulások támogatására szólítja fel.

 Finkielkrautnál kevésbé mély, de szintén problémaérzékeny szerző Alexandra Laignel-Lavastine, aki három nagy kelet-európai ellenzékiről (Milosz, Patocka, Bibó) írott könyvében [9] Bibó munkásságából találó módon a kényszerpálya-diskurzus és az „ennek nincs alternatívája”-típusú érvelési technikák elutasítását emeli ki. A könyvön ugyanakkor érződik, hogy a szerzőben erős nosztalgia működik az 1989 előtti kelet-európai - részben bibóista - disszidencia és a nyugat-európai alternatív mozgalmak életformája, valamint a l’art pour l’art rendszerellenzékiség iránt, amit a „történelem végéhez” érkezett, egyeduralkodóvá vált kapitalizmus és polgári demokrácia világából olyannyira hiányol. 

 A francia földön az utóbbi időben fokozódó társadalmi feszültségek új törésvonalakat generálnak, amelyek mentén lelepleződhetnek a túlfejlett francia jóléti állam által korábban teremtett társadalmi béke hamis helyzetei és félrevezető tapasztalatai. Hasonló helyzet érlelődik, mint a magyar kiegyezés válsága idején vagy akár a mai Magyarországon. A francia politikai és szellemi élet azonban kész az önvizsgálatra, és így arra is, hogy okuljon egy fél évszázaddal ezelőtti, ma hazájában értetlenséggel övezett kelet-európai szerző műveiből is.

IRODALOM

Bibó 1986: István Bibó: Misėre des petits États en Europe de l’Est. Traduit du Hongrois par György Kassai. L’Harmattan, Paris, 1986.

Bibó 1993: István Bibó: Misėre des petits États en Europe de l’Est. Traduit du Hongrois par György Kassai. Albin Michel, Paris, 1993.

Chaumont 1997: Jean-Michel Chaumont: La concurrence des victimes. Génocide, identité, reconnaissance. Éditions La Découverte, Paris, 1997.

Finkielkraut 2001: Alain Finkielkraut: A hálátlanság. Beszélgetés korunkról – Az ellenségek és a démonok. (Seláf Levente fordítása.) Nagyvilág, 2001/5.

Finkielkraut 2002: Alain Finkielkraut: Emlékezés, új nyugtalanság. Várkonyi Benedek interjúja Alain Finkielkrauttal. Élet és Irodalom, 2002. január 11.

Gresh 2004: Alain Gresh: L’Islam, la République et le monde. Fayard, Paris, 2004.

Lavastine 2005: Alexandra Laignel-Lavastine: Esprits d’Europe. Autour de Czeslaw Milosz, Jan Patocka, István Bibo. Calmann-Lévy, Paris, 2005.

Terray 2004: Emmanuel Terray: La question du voile: une hystérie politique. http://reseau-ipam.org/article.php3?id_article=94